Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
323.46
bux:
147695.2
2026. november 5. csütörtök Imre

Tarlós Istvánnak vannak ötletei a BKV talpra állítására

Dugódíj bevezetésével, egy, a fővárosi kasszába befolyó helyi adó kivetésével és a budapesti parkolási rendszer egységesítésével lehetne javítani a főváros helyzetén - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tarlós István főpolgármester, aki azonban hozzátette: mindez csak 2013-tól valósulhat meg, addig a főváros az állam segítségére szorul.

Lesz dugódíj, és legalább egy önálló adó kivetésének a jogát is meg kell kapnia a fővárosnak - Tarlós István szerint ez jelentheti Budapest pénzügyi helyzetének rendezését. Az InfoRádió Aréna című műsorában hozzátette: jelenleg minden helyi adót a kerületek vetnek ki és használnak fel, így a bevételből nem kerül semmi a fővárosi tömegközlekedés büdzséjébe.

A főpolgármester kiemelte: nem a sokadik bőrt akarja lehúzni a kerületekről, hiszen nekik is megvan a saját bajuk.

Úgy véli, a parkolási rendszert is egységesíteni kellene Budapesten, és az ebből befolyó bevételnek a tömegközlekedésben lenne a helye.

Ha mindezek megvalósulnának, akkor 2013-tól kezelhető lenne a helyzet, mert lennének források, amelyeket a BKV felhasználhatna. De csak 2013-tól, ezért is kell addig az állam segítségét kérnünk, hiába van nehéz helyzetben - fűzte hozzá Tarlós István.

A Fővárosi Közgyűlés tegnapi határozata értelmében 6, illetve 9 milliárd forint kölcsönt kap a BKV a fővárostól. A főpolgármester szerint ez nem elég, további 16 milliárd forintra van szükség ahhoz, hogy a közlekedési társaság május 1-jétől is működjön.

Megoldási javaslatukat elküldték Orbán Viktor miniszterelnöknek, Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettesnek és Pintér Sándor belügyminiszternek. Kiemelte: azért kellett ilyen, a főváros számára is szigorú javaslatot letennie az asztalra, hogy a kormány is lássa: a főváros mindent megtesz azért, hogy megmentse a közlekedési társaságot.

Az Aréna teljes adását meghallgathatja, ha ide kattint.

Hanganyag: Hlavay Richárd

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Újraindulnak az amerikai fegyverek, alakul a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Újraindulnak az amerikai fegyverek, alakul a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

A demokrata többségú Kongresszus Donald Trump elnök ellenállása mellett is újraindíthatja a fegyverszállítmányokat Ukrajnának. Alakul a Putyin-Trump-Hszi csúcstalálkozó, közben Amerika is tárgyal Ukrajnával és dolgoznak egy újfajta biztonsági rendszer kialakításán. A donyecki fronton a helyzet alig változott érdemben az elmúlt napokban, Harkivben Kupjanszkot, Zaporizzsjában Ternuvatyét szorongatják az oroszok. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború csütörtöki eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×