Infostart.hu
eur:
363
usd:
323.34
bux:
147662.84
2026. november 5. csütörtök Imre

Folytatódik a területfoglalási huzavona

A fővárosi önkormányzat márciusi területfoglalásainak hatályon kívül helyezését kéri az MSZP Tarlós István főpolgármestertől. Eközben az LMP a bírósághoz fordult a gyülekezési jog korlátozása miatt.

A fővárosi önkormányzat ebben az évben 9 alkalomra lefoglalta a budapesti kiemelt közterületeket - mondta Molnár Gyula, a fővárosi MSZP képviselője. Szerinte ez a döntés csakis a kormánypártok érdekeit szolgálja.

A Főpolgármesteri Hivatal korábban azt közölte, hogy nem megakadályozza meg, hogy civil szervezetek, a többi között az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért civil mozgalom március 15-én demonstrációt tartson az Erzsébet híd környékén. Ha a rendezvény szervezőitől megkeresés érkezik a közterület-használati megállapodással rendelkező Főpolgármesteri Hivatalhoz, tárgyalhatnak a terület igénybevételéről.

Molnár Gyula kiemelte, hogy a fővárosi közgyűlés ülése előtt a szocialista frakció levelet küld Tarlós István főpolgármesternek, amelyben a budapesti működési szabályzat egyik pontja alapján azt kérik, hogy függessze fel a városarculati bizottság határozatát.

Eközben az LMP a gyülekezési jog korlátozása miatt fordul a bírósághoz, mert a Budapesti Rendőr-főkapitányság hatáskör hiányában elutasította a párt arra vonatkozó kérelmét, hogy március 15-i megemlékezést tarthasson a Hősök terén. Szabó Tímea, a párt parlamenti képviselője elmondta: az állam és a főváros vezetése Budapest belvárosában már lefoglalta az összes kiemelt közterületet, viszont az a gyanúja, hogy a kormány és az önkormányzat biztosan nem kíván egyszerre ennyi helyen megemlékezni a forradalomról. Így viszont felmerül a joggal való visszaélés, illetve a gyülekezési jog korlátozására tett kísérlet gyanúja.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: döntött a bíróság, nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, közben egyre nagyobb port kavarnak az ügynökakták

Tisza-kormány: döntött a bíróság, nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, közben egyre nagyobb port kavarnak az ügynökakták

Helybenhagyta Matolcsy György és két további gyanúsított letartóztatását a Fővárosi Törvényszék: csütörtöki közleményük szerint többek között bizonyítékok eltüntetésének veszélye miatt döntöttek így. Közben egyre nagyobb politikai vitát vált ki az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Levéltár bocsánatot kért, amiért Lezsák Sándor neve megfigyeltként tévesen bekerült az ügynökadatbázisba, Bóka János emiatt az oldal felfüggesztését és Tarr Zoltán távozását követeli. Közben Vitézy Dávid bejelentette, hogy januártól Kállai Éva vezeti a HungaroControlt, és ismertette a kormány döntését egy gyömrői iskolaépítésről, valamint a 442-es főút fejlesztésének előkészítéséről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×