Infostart.hu
eur:
362.74
usd:
323.18
bux:
147842.32
2026. november 5. csütörtök Imre

"Lezártnak tekinthető a magyar-francia diplomáciai konfliktus"

"Teljes mértékben lezártnak" tekinthető Magyarország és Franciaország között az új alaptörvény kapcsán nyilatkozatok formájában korábban kialakult konfliktus - mondta az MTI-nek Párizsban Martonyi János külügyminiszter francia kollegájával folytatott megbeszélését követően.

"Abszolút jó és baráti viszonyban vagyunk Franciaországgal, Alain Juppé külügyminiszterrel különösen. Semmi probléma nincsen" - hangsúlyozta az MTI kérdésére a magyar diplomácia vezetője. Elmondta azt is, hogy a nézeteltérés már korábban megoldódott levelezés útján. Elismerte, hogy "nagy a nyomás a (francia) sajtó részéről", ugyanakkor jelezte: azt tartja elsősorban fontosnak, amit a francia kormány képviselői mondanak.

Martonyi azt is elmondta: Magyarország és Franciaország sem tartaná szerencsésnek, hogyha az uniós állam- és kormányfők testülete, az Európai Tanács el kezdene foglalkozni az elmúlt időszak magyar törvényalkotási folyamata nyomán kialakult vitás kérdésekkel.

A három Benelux-ország kezdeményezte, hogy az Általános Ügyek Tanácsa vegye napirendre a Magyarországgal kapcsolatos kérdéseket. Ezt a soros dán elnökség elhárította, de az egyéb kérdések sorában mégiscsak fel fogják vetni - hívta fel a figyelmet Martonyi. Hozzátette, hogy ezt sem ő, sem Franciaország nem tartja "szerencsésnek", miután az Európai Unióban a politikai viták színtere az Európai Parlament. "Az ideológiai és politikai értékvitákat az Európai Parlamentben kell lefolytatni, ahogy az a Magyarországgal kapcsolatos viták esetében is történt" - fogalmazott.

"Nem jó, hogy a tagállamok közti megosztottságot ilyen típusú politikai kérdésekkel erősítjük, mert a Tanács nem erre van" - jelentette ki a külügyminiszter. Ugyanakkor jelezte, hogy amennyiben a vitára sor kerül, abban Magyarország természetesen részt vesz.

A külügyminiszter "veszélyes dolognak" tartja, ha egy tagállamban az ellenzék a belpolitikai vitáit az európai intézmények, s azon belül is a Tanács elé viszi. Jelezte, hogy nem kizárólag Magyarországról beszél, a kérdés ugyanis már felmerült Romániában és Bulgáriában is. Szerinte el kéne kerülni egy ilyen, politikai vonalak mentén folytatott "általános európai vitát", függetlenül a politikai hovatartozástól. "Fontos, hogy ebben a francia diplomácia is egyetért velünk" - tette hozzá.

Az uniós közösségi joggal való megfelelés témaköre és az esetleges jogsértések kérdése pedig - mint utalt rá - az Európai Bizottsághoz tartozik. Arra is emlékeztetett, hogy három ügyben meg is indult az eljárás Magyarország ellen, s azon kívül is vannak még "további kérdések az igazságszolgáltatás kapcsán", amelyről a magyar kormány jelenleg tárgyalásokat folytat és "kész megállapodni egy sor kérdésben".

Szólt arról is, hogy a délutáni Barroso-Orbán találkozón Magyarország nyitottnak fog mutatkozni, és "egy sor ügyben már tud megoldást mondani, illetve el tudja fogadni a Bizottság javaslatait, más kérdésekben pedig további egyeztetésekre van szükség". "Keressük a megoldást, mi meg akarunk állapodni" - hangsúlyozta. A magyar kormány célja, hogy a lehető legtöbb ügyben megtalálja a megegyezést". Mint utalt rá, a tagállamomnak, köztük első helyen Franciaországnak is ez a legfőbb szempont.

Martonyi azt is jelezte francia kollégájának, hogy a magyar kormány támogatja a készülő új kormányközi szerződést, s amennyiben a parlament felhatalmazást ad rá, a magyar miniszterelnök azt alá fogja írni.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×