Infostart.hu
eur:
362.83
usd:
323.34
bux:
147787.36
2026. november 5. csütörtök Imre

Gyurcsány: "Ki nem ejtem a számon a miniszterelnök vagy a pártja nevét"

Három napra beköltözött egy-egy miskolci családhoz Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és az általa vezetett Demokratikus Koalíció három tagja, Vadai Ágnes, Varjú László és Molnár Csaba. Az avasi városrészben tájékozódnak az ott lakók problémáiról, és nem reklámozzák a pártjukat, illetve nem buzdítanak a kormány megbuktatására - mondta az InfoRádiónak Gyurcsány Ferenc.

Miért ment el Miskolcra?

Leginkább az Avasra jöttünk, és a konkrét apropót egy meghívás szolgáltatta. Úgy gondoltuk, ez egy sokarcú város és sokarcú városrész, tele szépséggel és brutális konfliktussal, így akarjunk többet tudni annál, amit a hivatalos jelentések mondanak.

Sikerült?


Ha azt mondom, hogy nagyon megrázó, amit tapasztaltunk, azzal csak azért van bajom, mert közben az Avason sok szépség is van. Azzal nem túlzok, ha azt mondom, hogy néhány házban szinte élhetetlen állapotok vannak, és nem látszik a megoldás.

Mit tud nekik mondani?

Kritikát nem lehet hallani, ezek az emberek nem politizálni szeretnének, hanem megoldásra vágynak. Különleges eszközökhöz kellene folyamodni, és ha lehet, alkotmányos garanciákat teremteni ehhez, hogy ha valaki súlyosan, többször, tartósan megsérti az alapvető együttélési normákat, akkor legyen arra lehetőség, hogy a közösség normál piaci áron a lakását megvásárolhassa egyoldalú igénnyel, és maga dönthesse el, hogy kit fogad oda be. Vagyis ne lehessen a tulajdonra hivatkozni, ha valaki feldúlja egy ötvenlakásos társasház életét.

Akkor nem is mondja azt nekik, hogy majd minden jó lesz, ha az ellenzék megbuktatja Orbán Viktort?


Ki nem ejtem a számon a miniszterelnök úr vagy pártja nevét. Akikkel találkozom, azt hiszik, még az előző pártunkban vagyunk, tehát ha hallunk biztatást vagy visszaszólást, akkor azt még MSZP-sként kapjuk.

Akik itt élnek, ilyenről nem beszélnek, én pedig távol tartom ettől magam. Túl ócska dolog lenne, ha idejövök Pestről, és ahelyett, hogy azt akarnám tudni, mit lehet tenni, elkezdenék egy üres locsogást arról, hogy mit gondolok a kormányról. Ez még a benzinpénzt sem érné meg.

Érzi azt most, hogy néha le kell ereszkedni a valóságba, mert mindez nem látható a parlamentből?

Olyan típusú lakótelepen nőttem fel, amilyet itt is látok, nővérem és édesanyám is lakótelepen él. Az internet világában az a politikus, aki nem tud tájékozódni, az nem is akar. Az a kérdés, hogy van-e elég közvetlen benyomás, a megszerzéshez újra és újra próbálkozni kell. Ha ebből médiashow-t csinálunk, ha színházszerű lesz, akkor nem lesz hiteles. Az emberek, akikkel találkozunk, elképesztően normálisan viselkednek velünk, egynek tekintenek bennünket a többiekkel. Az első pillanatban volt némi ijedtség, a házigazdák meg voltak illetődve, de ez fél óráig tartott, aztán éjfélig beszélgettünk. Nem érzek akkora távolságot, ez az ország egyszerűbben, normálisabban, hétköznapibban viszonyul a politikusaihoz, nem emelnek minket az égig.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×