Infostart.hu
eur:
362.91
usd:
322.62
bux:
147474.24
2026. november 5. csütörtök Imre

Jobbik: Magyarország súlyos árat fizet az IMF-hitelért

A Jobbik szerint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) eddigi hitelnyújtási gyakorlata és lapértesülések alapján Magyarországnak hatalmas árat kell majd fizetnie az IMF pénzügyi segítségéért.

Volner János, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében azt írta: az IMF Magyarországgal kapcsolatos céljai a nemzetközi szervezet eddigi gyakorlatából következnek. Meg akarják szüntetni a multinacionális vállalatokra és a bankokra kivetett válságadókat, a kieső adóbevételeket pedig a magyar emberektől és a "megroggyant" helyzetű kis- és középvállalkozóktól kell majd beszednie a kormánynak, emellett pedig tovább zuhan majd a nagy társadalmi ellátórendszerek finanszírozási képessége és az általuk nyújtott szolgáltatások színvonala - sorolta a szerinte várható következményeket.

A Jobbik úgy véli, az a populista, aki újabb hitelek felélésével igyekszik elrejteni a magyar gazdaság valós állapotát a választók előtt. Az egyetlen felelősségteljes megoldás az lehet, ha Magyarország haladéktalanul tárgyalóasztalhoz ül legnagyobb hitelezőivel, és közli velük, mennyit tud és akar fizetni anélkül, hogy gazdasága teljesen összeomlana, és a magyar emberek végképp elszegényednének - közölte Volner János.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: egyre nagyobb port kavarnak az ügynökakták, új vezető a légi közlekedés élén

Tisza-kormány: egyre nagyobb port kavarnak az ügynökakták, új vezető a légi közlekedés élén

Sorra kerülnek elő ismert nevek az ügynökakták kereshetővé tétele után, miközben az elszámoltatás több szálon folytatódott. Nyomozás indult Navracsics Tibor minisztériumának egy 1,8 milliárd forintos támogatása miatt, a nyomozók iratokat foglaltak le a Külügyminisztériumban, Bús Balázs letartóztatását pedig december 25-ig meghosszabbították. A parlament a kisnyugdíjakról, az adókról és a kamarai hozzájárulásról vitázott, miközben megjelentek az Otthon Start kifutásának átmeneti szabályai és az új panelprogram részletei.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×