Infostart.hu
eur:
363.01
usd:
323.41
bux:
147893.15
2026. november 5. csütörtök Imre

Az IMF vezetője a CNN-nek: "Várom a tárgyalásokat Magyarországgal"

Magyarországgal, amely egyértelműen az Európai Unió tagja, kiegyensúlyozott és hosszan tartó kapcsolatunk van, és továbbra is fenn kívánjuk tartani ezt a kapcsolatot - mondta a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója a CNN interjújában.

Christine Lagarde hozzátette: jövő héten találkozik az IMF-fel Fellegi Tamás (akit egyébként az interjúban pénzügyminiszternek titulált). "Várom a látogatást és a tárgyalásokat" - fogalmazott a CNN-nek adott interjúban.

Aggodalmát fejezte ki azonban a nemrég elfogadott törvények uniós követelményeknek való megfelelőségét illetően, és kiemelte a jegybanki függetlenség miatti aggályokat. Reményét fejezte ki, hogy a magyar hatóságok azon vannak, hogy a vitás törvényeket összhangba hozzák az uniós elvárásokkal.

Mi nem engedünk, nem kötünk kompromisszumot, ugyanakkor nem állunk fel az asztaltól - fogalmazott az IMF-vezető.

Arra a felvetésre, hogy Magyarország kifut az időből, Christine Lagarde azt mondta: az idő a lényeg, a jövő heti találkozó időzítése pedig tökéletesen megfelelő.

Mint ahogy azt említettem, soha nem állunk fel az asztaltól - fejezte be az interjút a francia vezető.

Címlapról ajánljuk
Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×