Infostart.hu
eur:
364.55
usd:
325.53
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Petykó: Jelentősen felgyorsultak az európai uniós támogatások kifizetései

Az intézményrendszer hatékony munkájának köszönhetően jelentősen felgyorsultak az európai uniós fejlesztési támogatások kifizetései, és számottevően emelkedtek az uniótól beérkező források is - nyilatkozta Petykó Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) elnöke az MTI-nek.

Elmondta: a korábbi vezetés idejére jellemző átlagos heti 5,5 milliárd forint kifizetést sikerült megemelni az első évben heti 15 milliárd forintra, az idén a harmadik negyedévben pedig ez a szám 19,7 milliárdra nőtt. Célként 30 milliárd forint heti kifizetést tűzött ki maga elé az NFÜ - hangsúlyozta Petykó Zoltán, aki szerint a rendszer további javítása szükséges, de az értékeléskor azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a korábbi időszakhoz képest az intézményrendszer kevesebb erőforrással gazdálkodik.

Petykó Zoltán kifejtette: az elmúlt egy évben dinamikusan nőtt a szerződött projektek száma a korábbi időszakhoz képest, heti bontásban 103-ról átlagosan 179-re. Csak ezt a mutatót tekintve 75 százalékkal gyorsabb a mostani NFÜ, mint a kormányváltás előtt. A kifizetések volumene ugyancsak ebben az összevetésben 176 százalékos növekedést mutat.

Az idén több mint 7.600 támogatói döntés született mintegy 850 milliárd forint, és mintegy 8.400 szerződést kötöttek csaknem 900 milliárd forint értékben. Az idei, közel 800 milliárd forint kifizetés megközelítőleg 15.400 projektet érint. A 2011. november 1-i adatok alapján az összes időközi kifizetést tekintve az ötödik helyet foglalja el Magyarország az EU tagállamai között - mondta Petykó Zoltán.

Az NFÜ elnöke kiemelte, hogy az intézményrendszer adminisztrációs terhei az év végéhez közeledve növekedtek, a legfontosabb feladatok közé tartozik ebben az időszakban is a kedvezményezettektől beérkező számlák mihamarabbi és szabályos teljesítése. Értékelése szerint Magyarország összességében jó úton halad az uniós források felhasználásában, amit mutat az is, hogy az október elején megtartott éves áttekintő ülésen az Európai Bizottság képviselői külön is hangsúlyozták ezt, elismerve, hogy az elmúlt év komoly előrehaladást jelentett.

Petykó Zoltán emlékeztetett arra, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség több gyorsítási lépést is bevezetett az elmúlt időszakban. A közreműködő szervezeteknél elrendelték a hátralékos ügyek feldolgozását, és nemcsak egységesebb lett a szabályozás, hanem átláthatóbbá, egyszerűbbé és gyorsabbá vált a végrehajtás a jogszabályi környezet átalakításával. Ehhez kapcsolódóan az NFÜ és a közreműködő szervezetei több elektronikus pályázati alkalmazást, a gyorsabb ügyintézést elősegítő eszközt vezettek be, valamint alkalmazzák és betartják a csökkentett átfutási határidőket.

Terveik szerint 2012-ben több mint 1.500 milliárd forint értékben születnek támogató döntések. Az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) programjainak keretében mintegy 1.400 milliárd forint európai uniós forrás kifizetésével számolnak a 2012. évi költségvetésben. Mindez nagymértékben hozzájárul az ország megújításához, a gazdaság fejlesztéséhez és a társadalom megerősítéséhez - mondta Petykó Zoltán.

Hangsúlyozta, hogy a jövőben - szándékuk szerint - gyorsulni fog a projekttervezéssel és menedzseléssel, az ellenőrzés koordinációjával kapcsolatos feladatok elvégzése, az adminisztrációt tovább csökkentő informatikai fejlesztések, illetve az engedélyezési és finanszírozási folyamatok egyszerűsítésével összefüggő, valamint a támogatások rendjéhez kapcsolódó munkálatok megvalósítása. Az operatív programok közötti 2011-es forrásátcsoportosítás legnagyobb pénzmozgással járó változása az Új Széchenyi Terv Zöldgazdaság-fejlesztési Programját érinti.

A Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) hatékony energiafelhasználást és megújuló energiafelhasználás növelését támogató konstrukcióira 160 milliárd forint kerül átcsoportosításra a Közlekedés Operatív Programból (KÖZOP). A különböző KEOP programok a nagy érdeklődés miatt mára forráshiányossá váltak, ezért azokra a területekre kerülnek átcsoportosításra a források, ahol biztosított a gyors és hatékony felhasználásuk.

Petykó Zoltán kiemelte: a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TIOP) 2012-es terveiben két jelentős összegű pályázat megjelenése várható, az egyik a struktúraváltoztatást támogató infrastruktúra-fejlesztés a fekvőbeteg-szakellátásban 44 milliárd forint összegben, a másik a közszolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés megteremtése 8 milliárd forint értékben. Ugyancsak tekintélyes keretösszegű pályázatok megjelenése várható jövőre a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretén belül is. Ide tartozik az innovatív iskolák fejlesztése 30 milliárd forint, a munkahelyi képzések támogatása 21 milliárd forint és az egészségfejlesztés a közoktatásban elnevezésű pályázat 20 milliárd forint kerettel.

A Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP) 2012-es pályázatai közül kiemelkedően fontos a versenyképességi programokat támogató konstrukciója 27 milliárd forint, illetve az innovációs és technológiai parkok támogatását segítő pályázata 15 milliárd forint keretösszegben.

A Regionális Operatív Programok (ROP) keretében fejleszteni kívánják egyebek mellett az egészségügyi turisztikai szolgáltatásokat 14 milliárd forint, valamint az alap és járóbeteg ellátást 4 milliárd forint keretösszegben - ismertette Petykó Zoltán.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×