Infostart.hu
eur:
362.39
usd:
321.83
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre

Tizennégy törvényjavaslatot fogadhat el ma a Ház

Az Országgyűlés mai ülésnapján tizennégy zárószavazás szerepel, megszülethet például az új felsőoktatási, családvédelmi, választási, valamint államháztartási törvény. A parlament szavazhat az ország pénzügyi stabilitásáról szóló kormányzati előterjesztésről is, amelyben Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter kétharmados jogszabályban rögzítené a személyi jövedelemadó egykulcsosságát. José Maunel Barroso, az Európai Bizottság elnöke levélben kérte az indítvány visszavonását, ezt Orbán Viktor kormányfő válaszlevélben utasította el.

A Ház ülése délelőtt tíz órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd Csóti György (Fidesz) veheti fel parlamenti mandátumát, amelyet a már országgyűlési képviselő Láng Zsolt szerzett meg számára időközi választáson.

Ezt követően Németh Lászlóné leendő fejlesztési tárcavezető teheti le miniszteri esküjét.

A határozathozatalok során a fontosabb előterjesztések közül elsőként a jegybankról szóló indítványhoz benyújtott módosító javaslatokról dönthet az Országgyűlés. Kormányoldali képviselők több ponton is változtatnának az Európai Központi Bank által kifogásolt előterjesztésen, noha a pénzintézet még így sem elégedett a kabinet terveivel.

A Magyarország pénzügyi stabilitásáról szóló javaslat elfogadásával a parlament kimondaná, hogy a jogszabályban lefektetett államadósság-csökkentési szabályt először a 2016-os költségvetés elkészítésénél kellene alkalmazni. Emellett megteremtenék a még magán-nyugdíjpénztári tagok számára az állami pillérbe átlépés lehetőségét.

Ezután szavazhatnak a KDNP családvédelmi javaslatáról, majd az országgyűlési képviselők választását szabályozó fideszes indítványt fogadhatják el. Az államháztartásról és a felsőoktatásról szóló kormányzati előterjesztések határozathozatalaira az ülésnap végén kerülhet sor.

Az Országgyűlés az év utolsó hetében is folytatja munkáját, következő két ülésnapján - várhatóan jövő szerdán és pénteken - pedig elfogadhatja az új jegybanktörvényt, illetve több átmeneti rendelkezést is fűzhet a jövő év első napján hatályba lépő új alaptörvényhez.

Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×