Infostart.hu
eur:
363.05
usd:
322.92
bux:
147462.93
2026. november 5. csütörtök Imre

Az Alkotmánybíróság még az idén dönthet a magánnyugdíjpénztárakról

Még az idén dönthet a magánnyugdíjpénztárakról az Alkotmánybíróság (Ab), miután a téma szerepel a testület két ünnep közötti teljes ülésének napirendjén - derül ki az Ab honlapján megjelent közlésből.

Az Ab december 28-ai teljes ülésének napirendjén tucatnyi további téma szerepel, köztük a csőd- és felszámolási eljárással, az adózással, a helyi önkormányzati képviselők jogállásával, a választási eljárással, több egészségüggyel, illetve egészségügyi adatok kezelésével, valamint az esztergomi, a kaposvári és a Budapest I. kerületi önkormányzatokkal kapcsolatos indítványok.

Az Ab hatáskörei jelentősen változnak január 1-jétől, így a testület előtt fekvő indítványok nagy részéről jövőre már nem dönthetnek.

A magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos indítványokkal már hónapok óta foglalkozik a testület. Az Origo
hírportál augusztusban arról írt, hogy információi szerint a témáról készített határozattervezet kimondja: azoknak is jár állami nyugdíj, akik pénztártagok maradtak. Továbbá az Ab a törvénynek azt a pontját is megsemmisítené,
amely a munkáltatói nyugdíjjárulékot átnevezte nyugdíj-hozzájárulássá.

Ennek azért van jelentősége, mert ha valaki járulékot fizet, cserébe valamilyen szolgáltatásra lesz jogosult,
míg a hozzájárulás formálisan adónak minősül, adóért pedig közvetlenül nem jár ellenszolgáltatás. Így a jelenlegi, Ab által vizsgált törvény alapján hiába fizeti be a munkáltató a közterhet - nyugdíjhozzájárulást -, alkalmazottja még nem lesz jogosult állami nyugdíjra. Ezzel összefüggésben az Ab tervezete kimondaná, hogy az állami teher elnevezése nem írja felül annak tartalmát, vagyis továbbra is nyugdíjjogosultságot ad a nyugdíjkasszába folyó közteher megfizetése, bármi is legyen annak a neve - írta az Origo.

Augusztusban nem hozott döntést az Ab a magánnyugdíjpénztárakról, a testülethez szeptember 1-jén csatlakozott a parlament által akkoriban megválasztott öt új alkotmánybíró.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Beintettek a vevők a túlárazott otthonoknak: nagy fordulat jött a magyar ingatlanpiacon

Beintettek a vevők a túlárazott otthonoknak: nagy fordulat jött a magyar ingatlanpiacon

Jelentős végletek és átalakuló vásárlói szokások jellemzik a hazai ingatlanpiacot 2026 őszén, az OTP Ingatlanpont 2026 harmadik negyedéves tapasztalatai szerint. Míg Budapesten több mint 100 millió forintos szakadék is tátonghat az egyes kerületek átlagárai között, a fővárosi drágulás miatt érezhetően visszaesett a kereslet. A vidéki tranzakciókat elsöprő arányban a családi házak uralják, a vevők pedig országszerte sokkal tudatosabban mérlegelik az ingatlanok állapotát, a fenntartási költségeket és a finanszírozási lehetőségeket, mint eddig.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×