Infostart.hu
eur:
362.35
usd:
321.78
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre

Tállai: Az új önkormányzati rendszerben nem lesznek finanszírozási problémák

Az új önkormányzati törvény biztosítja a helyhatóságok működőképességét -hangzott el a kormányszóvivői tájékoztatón. A kabinet szóvivője megerősítette, hogy az Európai Bizottság elnöke levelet írt a magyar kormányfőnek.

Lesz elegendő idejük az önkormányzatoknak arra, hogy felkészüljenek a helyhatóságokról tegnap éjszaka elfogadott törvény alkalmazására, mert a 157 paragrafusból álló jogszabály nagy része csak 2013-ban lép hatályba - közölte a Belügyminisztérium államtitkára.

Jövőre az önkormányzatok ellenőrzésére, a megyei önkormányzatok megváltozott feladatrendszerére és a helyhatóságok szigorúbb hitelfelvételére, illetve kötvénykibocsátására vonatkozó rendelkezések teljesítendők - tette hozzá Tállai András. Az önkormányzati feladatok állami finanszírozását és a hivatali szisztémát átalakító szabályok 2013-tól, az összeférhetetlenséggel és a méltatlansággal kapcsolatos paragrafusok pedig a 2014-es önkormányzati választások másnapjától érvényesek.

A törvény fontosabb változásai közül kiemelendő, hogy a 2000 főnél kisebb lélekszámú településeken nem működhet önálló hivatal. Hozzávetőleg négyszáz ilyen falu, illetve község van Magyarországon. A polgármesterek nem lehetnek országgyűlési képviselők, ellenben méltatlanság esetén alkalom nyílik majd a visszahívásukra.

Az államtitkár szerint a jogszabályban az elmúlt 21 év minden jó és rossz tapasztalata benne van. Az utóbbiak között említette azt, hogy az önkormányzatok nagyon sok feladatot voltak kénytelenek átvenni az államtól, de pénzt nem kaptak ezek ellátásához. Ez a jogszabály azonban - a területet szintén érintő stabilitási, államháztartási és közszolgálati törvénnyel együtt - biztosítja a helyhatóságok működőképességét, számos funkciót az államhoz rendel, miközben számít a lakosság önszerveződő képességére, a civil szervezetekre.

Újságírói kérdésre válaszolva Giró-Szász András kormányszóvivő elmondta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök valóban kapott egy levelet José Manuel Barrosótól, de szerinte annak tartalmáról csak az Európai Bizottság elnöke nyilatkozhat, hiszen másnak nem adott felhatalmazást erre.

Sajtóhírek szerint Barroso a jegybankról szóló - az Országgyűlés által éppen most tárgyalt -- törvények elfogadásának elhalasztását kérte a magyar kormányfőtől. Korábban ez volt az oka annak, hogy az IMF delegációja idő előtt elutazott Magyarországról, ahová a januárban kezdődő hivatalos tárgyalássorozat elkészítésére érkeztek a Nemzetközi Valutalap szakemberei.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Elsöpörték Trumpot: merre indulnak innen a tőzsdék?

Elsöpörték Trumpot: merre indulnak innen a tőzsdék?

Viktor Athénból nemcsak történelmi és futballélményekkel tért vissza az Invest stúdiójába, hanem egy tőkepiaci tanulsággal is: Görögország a válságok után látványosan visszatért a befektetői térképre. Áronnal megnézték, hogyan lett az egykori államcsőd-közeli országból az elmúlt évek egyik izgalmas tőzsdei sztorija, és hogyan kerül egy Coca-Cola-palackozó cég a görög index egyik legfontosabb szereplői közé. Innen fordulunk rá az amerikai félidős választások piaci következményeire, különösen arra, hogy a politikai fordulat miként érintheti az adatközpont-építéseket és az AI-részvények körüli hangulatot. Szó lesz az Anthropic készülő IPO-járól is, amely az AI-korszak egyik legnagyobb tőzsdei mérföldköve lehet, emellett beszéltek a Ferrari és a Porsche eltérő luxusstratégiájáról, a kínai tőzsdei beavatkozások tanulságairól, a Binance körüli kriptós incidensről, és az OTP paraguayi befektetéséről is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×