Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Megsemmisítette az egyházügyi törvényt az Alkotmánybíróság - a nap hírei

Megsemmisítette a júliusban elfogadott egyházügyi törvényt az Alkotmánybíróság. Szerdától olcsóbb lesz a gázolaj, a benzin ára nem változik. Továbbra is 8 százalék marad a diákhitel kamata.

Okafogyottnak tartja az egyházügyi törvény alkotmánybírósági megsemmisítését a Fidesz frakcióvezetője. Lázár János emlékeztetett arra: már pénteken bejelentették, hogy a jogszabályt hatályon kívül helyezik, mert a párt szakértői - miként az Alkotmánybíróság - eljárási hibákat állapítottak meg. Hozzátette: az új javaslatot - érdemben változatlan tartalommal - várhatóan szerdán nyújtják be, és december 30-án már szavazhat is arról az Országgyűlés. A politikus a részben megsemmisített média-, illetve büntetőjogi törvénnyel összefüggésben azt mondta: a Fidesz alkotmányos megoldásokra törekszik. Hangsúlyozta: a médiatörvénnyel összefüggő utóbbi döntést a Fidesz tudomásul veszi, és támogatja, hogy a kifogásolt passzusokat mihamarabb korrigálják. Lázár János a büntetőeljárási törvényről azt mondta: sajnálja az Alkotmánybíróság álláspontját, ahhoz ugyanakkor továbbra is ragaszkodik a kormányoldal, hogy a legfőbb ügyésznek legyen mérlegelési jogköre azzal kapcsolatban, hol emel vádat.

Egyetért az alkotmánybírósági döntésekkel a parlamenti ellenzék. A három párt szerint további hasonló határozatok várhatók. Nyakó István szocialista országgyűlési képviselő az MSZP parlamenti frakciójának ülése után szimbolikusnak nevezte az Alkotmánybíróságnak az egyházügyi törvényt megsemmisítő határozatát. Emlékeztetett arra: ez volt az első sarkalatos törvény, amelyet elfogadott a kétharmados parlamenti többség, és úgy vélte: a többi hasonló jogszabályra is ilyen sors vár. -Az LMP szerint az elmúlt másfél év jelentős jogalkotási elemeit semmisítette meg az Alkotmánybíróság, a Jobbik pedig attól tart, hogy ezután is a jelenlegiekhez hasonló, alkotmányellenes jogszabályokat fogadnak el a parlamentben, de azokat már nem lehet majd megtámadni.

Olcsóbb lesz a gázolaj, a benzin ára nem változik. Sándor Dávid, a Portfolio.hu elemzője az InfoRádióban elmondta: szerdán literenként bruttó 4 forinttal csökkenti a gázolaj nagykereskedelmi árát a Mol. A változtatás után a gázolaj átlagára 421 forintra mérséklődik, a 95-ös benziné pedig 395 forint marad. Az autósok 20-25 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknál.

Kinevezte az új kutatóközpontok főigazgatóit a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Pálinkás József az ünnepségen arról beszélt, hogy az átalakulás óriási lehetőséget jelent a szakmai megújításra. A korábbiakhoz képest viszonylag nagy intézmények jönnek létre, amelyek átlagosan 150-200 fős létszámmal működnek.

A buszközlekedés részleges kiszervezését tervezi a BKV-járműállomány cseréje miatt a Főpolgármesteri Hivatal. A főpolgármester szerint ez nem privatizáció, de e nélkül nem tudják megújítani a járműparkot. Tarlós István azt mondta: a nemzeti fejlesztési miniszterrel korábban már megállapodtak a trolibusz- és villamostender egy részében, így lesz lehetőség cserére.

Továbbra is 8 százalék marad a diákhitel kamata, és a hitelkonstrukcióban felvehető összegek sem változnak jövőre - közölte a Diákhitel Központ kommunikációs igazgatója. Imre Zita az InfoRádióban elmondta: a társaság működése óta ez a legalacsonyabb kamatszint. Hozzátette: a szinten tartást az tette lehetővé, hogy a felmondott hitelszerződések aránya 2011-ben mindössze 3 százalékot tett ki, ami alapján jónak mondható a fiatalok fizetési fegyelme.

Nem kapcsolja ki a gázt a Fővárosi Gázművek az ünnepek alatt azoknál a lakossági ügyfeleknél, akiknél ez a hátralék miatt esedékes lenne. A Főgáz közleménye szerint a cég önként vállalta az átmeneti, január 3-áig tartó türelmi időszakot Budapesten és 10 megyében. A moratórium nemcsak a védett fogyasztókat érinti, hanem azokat a lakossági ügyfeleket is, akik 60 napon túl elmaradtak a számlájuk rendezésével.

Visszavonhatatlannak tartja az eurót és továbbra is bízik a monetáris unió egységében az Európai Központi Bank elnöke. Mario Draghi az Európai Parlament gazdasági és monetáris bizottságának ülésén a Financial Times-nak adott interjújára utalva azt mondta: jogos és időszerű lépés volt felvetni az eurózóna felbomlásának óriási költségeit. Az EKB elnöke a meghallgatáson úgy vélte: a költségvetési megszorítás és a növekedés nem feltétlenül zárja ki egymást.

Meghalt Kim Dzsong Il, Észak-Korea államfője. A phenjani állami televízió szerint a 69 éves politikus péntek éjjel hunyt el szívelégtelenségben. Szakértők szerint Kim Dzsong Il 2008-ban agyvérzést kapott, és feltehetően cukor-, és szívbeteg volt.

Címlapról ajánljuk
Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Új trend kezd kialakulni a Z-generáció, de az idősebbek nyaralási szokásaiban is – mondta el az InfoRádióban Bereczki Enikő generációkutató. A szakember szerint sokan ma már az új készségek tanulását részesítik előnyben a nyári vakáció során, nem pedig a csendes pihenést, ennek azonban lehetnek negatív következményei.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Ropognak a fegyverek, drónokkal támadja egymást Moszkva és Kijev – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Ropognak a fegyverek, drónokkal támadja egymást Moszkva és Kijev – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Oroszország az év végéig meghosszabbítja a benzinexport tilalmát, a dízel kivitelére vonatkozó korlátozásokat azonban a piac stabilizálódásával párhuzamosan feloldja – jelentette be Alekszandr Novak miniszterelnök-helyettes. Ukrán drónok megtámadták a Lukoil tulajdonában lévő Filanovsky olajfúróplatformot a Kaszpi-tengeren, a célpontok között két teherhajó is volt, amelyek a kijevi biztonsági szolgálat szerint orosz-iráni katonai szállítmányokban vehettek részt. Románia két napon belül már a második, légterét megsértő drónt lőtte le az ukrán határ közelében. Az éjszaka folyamán Oroszország 157 támadó drónt és két rakétát vetett be Ukrajna ellen, miközben ukrán drónok már hatodik egymást követő éjjel támadták az orosz logisztikai és energetikai létesítményeket a Belgorodi és a Rosztovi területen. Az amerikai szenátusban közben gyors, kétpárti egyetértés körvonalazódik az Oroszország elleni szankciós csomag kapcsán. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború szombati híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×