Infostart.hu
eur:
362.3
usd:
321.76
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Tarlós: Fizessen az agglomeráció is a BKV-ért

Mintegy 40-45 milliárd forintot vár a főváros az iparűzési adó emelésétől - mondta a főpolgármester az InfoRádió Aréna című műsorában. Hozzátette: az agglomerációs településeknek fizethetniük kellene a buszjáratokért. Az MSZP fővárosi frakcióvezetője ezzel egyetért, azonban az iparűzési adóemelésről azt mondta: ami a fővárosnak fél százalék adóemelés, az a budapestieknek 50 milliárd forintos adóteher.

A tervek szerint a közeljövőben az agglomerációban lévő települések fizethetnek azért, hogy a BKV buszai Budapesten kívül eső városokba is járjanak - mondta a főpolgármester az InfoRádió Aréna című műsorában.

Tarlós István tarthatatlannak tartja, hogy az agglomerációban lévő települések használják Budapest oktatási és egészségügyi intézményeit, valamint a közösségi közlekedést, miközben ezekért semmit nem fizetnek. A főpolgármester hangsúlyozta: ez évente 30 milliárd forint veszteséget jelent Budapestnek, ez pedig nem tolerálható akkor, amikor ilyen rossz helyzetben van a főváros tömegközlekedése.

Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője azt mondta, támogatják a főpolgármester javaslatát, és belátta: Pest megye nem vette ki a részét az elmúlt húsz évben a közösségi közlekedésből

Tarlós István arról is beszélt, hogy a BKV finanszírozása miatt van szükség az iparűzési adó jelenlegi 2-ről 2,5 százalékra való emelésére - ebből 40-45 milliárd forint bevételre számíthat a főváros. Néhány évig biztos, hogy szükség lesz erre az adóra - emelte ki a főpolgármester.

Horváth Csaba szerint ami a fővárosnak fél százalék adóemelés, az a budapestieknek 50 milliárd forintos adóteher. Kockázatosnak tartja az újabb adóemelést, mert a már nehéz helyzetben működő vállalkozásoknál veszélybe kerülhetnek a munkahelyek.

Tarlós István elmondta, hogy több terv is van, de várhatóan a Hungária körúton belüli zónán vezethetik be a gépjárműveknek a behajtási díjat 2013-tól. Ezzel kapcsolatban az MSZP-nek más elképzelése van a forgalomszabályozásra. A párt a teljes fővárosra bevezetné a díjat.

A főpolgármester arról is beszélt, hogy várhatóan a paraméterkönyvön is módosítani kell, de hogy milyen mértékben, azt nem tudta megmondani.

Az Aréna adását meghallgathatja, ha ide kattint.

Hanganyag: Szabó Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×