Infostart.hu
eur:
362.32
usd:
321.87
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Ma lép életbe a MÁV és a Volán jövő évi menetrendje

Vasárnap lép életbe a MÁV-START Zrt. és a Volán-társaságok 2011/2012. évi menetrendje, és 2012. december 8-áig lesz érvényben.

A vasúti menetrend változásáról a MÁV-START Zrt. korábban azt közölte, hogy a vonatok közlekedése nagyrészt változatlan marad, azonban több hazai régióban és nemzetközi viszonylatban lesznek az utasok igényeihez jobban illeszkedő módosítások.

A belföldi menetrendi fejlesztésekkel kapcsolatban a MÁV-START Zrt. kiemelte: a Dunakanyar jelentős turistaforgalmának jobb kiszolgálása érdekében félóránként járnak a személyvonatok Budapest és Vác között már hétvégén is, azaz a Budapest-Nyugati pályaudvar-Vác vonalon jelenleg csak munkanapokon közlekedő személyvonatok december 11-től naponta közlekednek.

Budapestről Debrecenbe a jelenleginél két órával később, 22 óra 28 perckor budapesti indulással is el lehet jutni, vagyis Budapest-Püspökladány helyett Budapest-Debrecen viszonylatban fognak közlekedni a késő esti és a kora reggeli vonatok.

Budapest és Zalaegerszeg között új közvetlen gyorsvonat közlekedik Boba érintése nélkül, rövidebb menetidővel az új menetrendben.

Szeged és Horgos között vasárnaponként a vajdasági diákok utazásának elősegítésére új személyvonatpár közlekedik.

Balatonfüred helyett Tapolcáig közlekedik egy délutáni, Székesfehérvárról induló vonat, az önkormányzati egyeztetéseknek megfelelően.

Szombathely és Pécs között a Corvinus nemzetközi gyorsvonattal együtt több, összesen négy pár gyorsvonat közlekedik. A vonatok Barcs és Gyékényes között minden állomáson és megállóhelyen megállnak.

A Budapest-Kiskunhalas-Kelebia vonalon valamennyi távolsági vonat Kőbánya-Kispest helyett Budapest-Keleti pályaudvarról indul és oda érkezik.

A nemzetközi vasúti forgalomban Zürich is elérhető lesz közvetlen Railjet vonattal: új nappali vonatpár közlekedik Budapest és Zürich között. Budapest és Prága között új vonatpár jár Slovan néven, naponta. Ezzel a két főváros között már öt nappali és két éjszakai eljutási lehetőség áll az utasok rendelkezésére.

Istria néven új éjszakai vonat közlekedik Pulába a Budapest-Győr-Zalaegerszeg-Õrihódos-Ljubljana-Pula útvonalon a nyári időszakban, heti két alkalommal.

A Dacia nemzetközi gyorsvonat csak a karácsonyi-újévi és a nyári csúcsidőszakban közlekedik a Bukarest-Budapest-Bécs útvonalon. Az év többi részében Munténia nevű gyorsvonat közlekedik Budapest és Bukarest között.

A nyári Nesebar nemzetközi gyorsvonattal hetente két napon, kedden és pénteken lehet eljutni Burgaszba, szombatonként pedig újra Várnába is indul közvetlen járat, Albena néven - írja közleményében a MÁV-START Zrt.

Ugyanakkor a Venezia vonat - az olasz vasút előnytelen üzleti ajánlata miatt - nem közlekedik, helyette bécsi átszállással kínál a vasúttársaság Velencébe, Rómába, Bolognába és Firenzébe éjszakai eljutást.

Változás lesz, hogy a Dombóvár-Gyékényes vonalon a Somogy InterCity Nagykanizsa helyett Gyékényesig közlekedik.

A Volán Egyesülés korábbi tájékoztatása szerint a megyei bontásban kiadott új Volán-menetrendek lényegi változásai a közlekedési kormányzat ésszerűsítési törekvéseivel állnak összefüggésben, alapvetően az igények és kapacitások jobb összhangját, a szolgáltatás zavartalan lebonyolítását, valamint a korábbinál jobb csatlakozásokat biztosítanak.

Az új Volán-menetrendben a munkába és iskolába járás javítása érdekében új járatokat is forgalomba állítanak.

A Volán-társaságok az utasok számára könnyebben megjegyezhető ütemes menetrendet vezetnek be az eddigieken túl a Szeged - Pécs, Budapest - Kalocsa - Baja, Budapest - Salgótarján, Salgótarján - Szécsény - Balassagyarmat, Budapest - Székesfehérvár - Várpalota - Veszprém, Szeged - Zsombó és Budapest - Szigethalom - Dömsöd vonalakon.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×