Infostart.hu
eur:
362.43
usd:
322.11
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Martonyi: Támogatjuk a költségvetési fegyelem szigorítását

A költségvetési fegyelmet bizonyos mértékben ratifikációs eljárás nélkül is szigoríthatják az uniós tagállamok állam- és kormányfői - mondta az InfoRádiónak Martonyi János. A magyar álláspont egyértelmű: azt szeretnénk, hogy ezeket a döntéseket a 27-ek hozzák meg, ne jöjjön létre egy külön szerződés, mert az két Európát eredményezne - fűzte hozzá a külügyminiszter.

Bár Németország szoros felügyeletet javasolt a tagállamok költségvetésében, ezt Magyarországnak csak akkor kellene teljesítenie, ha az eurózóna tagja lesz - mondta Martonyi János az InfoRádiónak nyilatkozva. Hozzátette: eddig sem volt kétséges, hogy Magyarország ezt tudná vállalni, és támogatja is ezt a célt, hiszen vezető szerepet töltöttünk be a hatos csomag elfogadásában, amely a költségvetési fegyelem szigorításáról és a makrogazdasági egyensúly megteremtésének feltételeiről szól.

A költségvetési fegyelem szigorítása érdekében fel kell gyorsítani a már meghozott döntések végrehajtását, és meg kell tenni azokat a lépéseket, amelyeket a jelenlegi alapszerződések keretei között megtehetők - foglalta össze a csütörtökön kezdődő uniós csúcs feladatait a külügyminiszter.

A kormányfők abban a kérdésben is döntést hoznak majd, hogy legyen-e korlátozott szerződésmódosítás. Lehetőség van ugyanis arra, hogy az Európai Tanács egyhangú döntéssel módosítsák a 12-es számú jegyzőkönyvet.

Lehetőség van arra is, hogy ratifikációs folyamat nélkül, az Európai Parlament véleményének kikérésével módosítsák a túlzott deficitre vonatkozó szabályokat, nyilván a szigorítás irányába. Ami ebbe nem fér bele, azt csak alapszerződés-módosítással oldható meg. A kettő nem zárja ki egymást - hangsúlyozta Martonyi János.

Valószínűleg ez egy csomag lesz, amelyben szerepelnek a másodlagos jogszabályok, megjelenik a jegyzőkönyv-módosítás, és ezekkel egyidejűleg el lehet dönteni az alapszerződés módosítást is - bár ez utóbbi csak később tudna hatályba lépni.

A külügyminiszter szerint, ha ezt a csomagot sikerül elfogadni, akkor nem lesz szükség arra, amit a németek és a franciák felvetettek: hogy külön kormányközi szerződéssel oldják meg ezeket a kérdéseket. A magyar álláspont egyértelmű: azt szeretnénk, hogy ezeket a döntéseket a 27-ek hozzák meg, ne jöjjön létre egy külön szerződés, mert az két Európát eredményezne - fűzte hozzá Martonyi János.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×