Infostart.hu
eur:
362.56
usd:
322.22
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

MSZP: új szakember kell az IMF-delegáció élére

Az MSZP szerint új szakemberre van szükség az IMF-delegáció élén, mert csak így lehet jó alkupozícióba kerülni a Nemzetközi Valutaalappal folytatandó tárgyalásokon.

Tukacs István, az MSZP országgyűlési képviselője vasárnapi sajtótájékoztatóján azt mondta: az MSZP nem tartja elfogadhatónak, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter helyett Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter vezesse a tárgyalásokat, mert ez önmagában nem hitelesíti a delegációt.

A képviselő szerint hiteles tárgyalási pozíciót csak egy új tárcavezetővel, egy hiteles gazdaság- és pénzügypolitikussal érhet el Magyarország.

A szocialista politikus közölte: az a hír, hogy nem a nemzetgazdasági miniszter vezeti a tárgyalásokat, önmagában beismerése annak, hogy a kormány gazdaságpolitikája megbukott. Az MSZP szerint Matolcsy György gazdaságpolitikája hiteltelenné tette Magyarországot, és a miniszter felelős azért, hogy olyan adórendszer jött létre, amely a szegényektől elvesz és a gazdagokat támogatja. Tukacs István azt mondta, szokássá vált a magáncégek életébe beleavatkozni, "ötletszerűen" ki lehet vetni különadókat. Úgy vélte, bűn volt hinni abban, hogy Magyarország finanszírozni tudja magát a külföldi piacokról.

Kitért arra is, hogy Rogán Antalnak (Fidesz), a parlament gazdasági bizottsága elnökének jelenléte a delegációban "testidegen", és egyben reményét fejezte ki, hogy a tárgyalások következményeként beterjesztendő esetleges törvénymódosításokat nem Rogán Antal fogja beadni egyéni indítványokként.

Kérdésre válaszolva Tukacs István elmondta, az MSZP támogatja azt a civil kezdeményezést, amely szerint el kell érni, hogy a kormány és az IMF tárgyalásain civil megfigyelők is jelen lehessenek, bár ez - mint kifejtette - nem biztos, hogy megvalósítható.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×