Infostart.hu
eur:
362.58
usd:
322.28
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Dzurinda államközi szerződéssel oldaná meg a kettős állampolgárság kérdését

A szlovák-magyar kettős állampolgárság kérdésnek legjobb megoldása egy olyan államközi szerződés megkötése lenne Szlovákia és Magyarország között, amely előnyt élvezne a hazai jogrend előtt - nyilatkozta Mikulás Dzurinda szlovák külügyminiszter a TASR közszolgálati szlovák hírügynökségnek pénteken Pozsonyban.

"Úgy, ahogy nem reális azt várni, hogy a Fidesz vagy Orbán Viktor megváltoztatják saját törvényüket, nekem úgy tűnik, hogy a szlovák politikai környezetben sem valósítható meg az a gondolatom, hogy olyan, egész sor államban létező törvényt alkossunk, miszerint egyszerűen nem ismerjük el más törvény érvényességét a Szlovák Köztársaság területén" - fejtette ki a miniszter.

"A gyakorlat embereként megértem, hogy Orbánnak sincs ereje, és nekem sincs erőm ebben az értelemben megváltoztatni a dolgokat a nemzeti jogrend szintjén" - tette hozzá.

Dzurinda úgy véli: le kell ülni tárgyalni, s meg kell állapodni abban, mit jelent a "valódi kapcsolat" fogalom az állampolgárság ügyében. Szerinte Szlovákia számára az jelenti a gondot, hogy Magyarország olyan embereknek is állampolgárságot kíván adni, akik soha nem éltek Magyarországon, s az egyetlen kapcsolatot Magyarország és az érintett személy között a nemzetiség jelenti.

"Mi elmozdulunk egy kicsit, mozduljon el egy kicsit Budapest is, és határozzuk meg azt a keretet, amelyben senkit nem fog zavarni, ha Szlovákia állampolgárságot ad a Magyar Köztársaság állampolgárának és Magyarország állampolgárságot ad a Szlovák Köztársaság állampolgárának" - magyarázta a külügyminiszter.

"Ez most nekem optimális megoldásnak látszik. Senkinek sem kell visszakoznia, senkinek sem kell megváltoztatnia a nemzeti jogrendjét, s a problémát konstruktív módon megoldjuk" - zárta nyilatkozatát a szlovák diplomácia vezetője.

Szlovákia a határon túli magyarok könnyített honosításáról tavaly hozott budapesti döntésre válaszul úgy módosította állampolgársági törvényét, hogy elveszíti az eredetit, aki felveszi egy más ország állampolgárságát.

A kettős állampolgárságot érintő kétoldalú szerződésről szóló tárgyalásokban az év elején Pozsonyban egyezett meg a két ország miniszterelnöke. "2011 februárjában átadtuk a magyar félnek a szlovák-magyar szerződés tervezetét, amely szabályozná a kettős állampolgárság odaítélését a nemzetközi jog elveivel összhangban. Többszöri sürgetésünk után a magyar fél elfogadta javaslatunkat a tárgyalásra, amelyre 2011. december 14-én kellene sort keríteni" - olvasható a szlovák külügyminisztérium szerdán nyilvánosságra hozott állásfoglalásban.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×