Infostart.hu
eur:
362.62
usd:
322.69
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Tragikusan alacsony a Duna vízszintje

A kétezres évek első felében volt utoljára olyan alacsony a Duna vízállása, mint most. A Szabadság-híd budai hídfőjénél látható vált az úgynevezett Ínség-szikla, a Gellért-hegy folytatása a folyómederben. A hajósok súlyos veszteségeket szenvednek el az alacsony vízállás miatt - mondta az InfoRádiónak Szalma Botond, a Magyar Országos Hajózási Szövetség elnöke. A dunaújvárosi kikötőben; lelassult a szállítmányok érkezése, s csökkentett terheléssel tudják csak indítani a hajókat.

A Magyar Hajózási Országos Szövetség (Mahosz) elnöke szerint a Duna rendkívül alacsony vízállása ellehetetleníti a kereskedelmi hajózást, ezért a vízi közlekedési útvonalak azonnali karbantartását szorgalmazzák.

Szalma Botond elmondta, hogy a Duna vízállása Budapestnél mindössze 92 centiméter, és emiatt ismét kilátszik a vízből a Gellért-hegynél az úgynevezett Ínség-szikla. Az alacsony vízállás rendkívül nagy károkat okoz a kereskedelmi hajózásnak, és ezáltal a mezőgazdaságnak és az iparnak is, mert leáll a szállítmányozás.

Megjegyezte, a teherhajóknak 200 centiméter feletti vízállásnál kellene rakodniuk, de már annak is örülnek, ha az eléri a 140 centimétert. Az alacsony vízállás okozta károkat érzékeltetve a Mahosz elnöke rámutatott: egy 1500 tonna hordképességű hajó mindössze 400 tonnát tud szállítani, miközben a költségek ugyanakkorák, az üzemanyagárak emelkednek, így, mint fogalmazott, egy-egy hajóúttal csak veszteségeket termelnek.

Az, hogy a budai alsó rakparttól 30-40 méterre, a Duna medrében, a Szabadság hídtól 60-70 méterre lévő Ínség-zátonyszikla ismét kilátszik a mederből, tovább nehezíti a közlekedést - jegyezte meg, hozzátéve, a tél miatt alig két hetük marad a vízi közlekedés, szállítmányozás lebonyolítására.

Szalma Botond az "igazi problémát" abban látja, hogy a hajózási útvonalakat nem tartják karban úgy, mint a reptereket, autópályákat, autóutakat, ezért "rossz kilátásai vannak" ennek az iparágnak, a vállalkozások csődje esetén sok száz ember munkahelye kerülhet veszélybe. A Mahosz ezért a Duna medrének kotrását, karbantartását és szabályozását sürgeti - hangoztatta.

Az Országos Vízjelző Szolgálat előrejelzése szerint a következő napokban tovább fog apadni a Duna vízszintje.

Kritikus a helyzet a dunaújvárosi kikötőben


A Duna alacsony vízállása és a kialakult gázlók miatt kritikus a szállítási helyzet a dunaújvárosi kikötőben; lelassult a szállítmányok érkezése, s csökkentett terheléssel tudják csak indítani a hajókat - mondta az ISD Portolan Kft. kikötő-igazgatója. Szabó Gyula tájékoztatása szerint, míg átlagosan 100- 150 ezer tonnányi árut raknak ki, illetve be a kikötőben, addig a múlt hónapban nem érték el az 50 ezer tonnát.

A hajók alacsony merüléssel, csökkentett terheléssel és a kisvízi felár miatt a szokottnál drágábban szállítják a rakományokat.

"Áll a Duna", az Al-Dunán például egy Constantából indult, szénnel rakott karaván vesztegel, Vukovárnál pedig 500 tonnával kellett megkönnyíteni egy kokszszállító hajó rakományát ahhoz, hogy eljusson Dunaújvárosig - mondta a kikötő-igazgató.

A Duna vízállása a dunaújvárosi vízmércénél hétfőn mínusz 27 centiméter volt, azaz ennyivel alacsonyabb a maximálisan terhelt európai típusú önjáró hajók merülési mélységénél.

Az MTI értesülése szerint az alacsony vízállás miatt kialakult szállítási helyzet egyelőre nem veszélyezteti az ISD Dunaferr kokszolóművének ellátását, ami annak köszönhető, hogy a szakemberek a szállítások vasútra, közútra terelésével, a szállítmányok átcsoportosításával igyekeznek biztosítani a szükséges alapanyagot.

A lecsökkentett rakodás miatt a kikötő rakodómunkásai jelenleg a terület "takarítását" végzik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×