Infostart.hu
eur:
362.62
usd:
322.69
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Mesterházy: Felveszi az MSZP a kesztyűt

A szocialista párt elnöke megbélyegzőnek tartja azt a kormánypárti javaslatot, amely az új alaptörvény átmeneti rendelkezéseiről szóló jogszabály preambulumában rögzítené, hogy az MSZP a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) jogutódjaként osztozik minden felelősségben, amellyel az állampárt terhelhető. Mesterházy Attila szerint a Fidesz szimbolikus politizálással terelné el a figyelmet a kormányzati gazdaságpolitika bukásáról.

Az MSZP elnök-frakcióvezetője hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta: az indítvány a kollektív bűnösség elfogadhatatlan elvéből indul ki, de valójában nem a múltról, hanem a jelenről és a jövőről szól. Mesterházy Attila szerint a javaslattal - amelyet vasárnap nyújtott be a parlamentnek a Fidesz és a KDNP frakcióvezetője - a kormányoldal kijelölte, hogy az MSZP-t tekinti valódi kihívójának, és a szocialista pártot próbálja jogi és adminisztrációs eszközökkel "megsemmisíteni", nem a Jobbikot.

Az indítvány időzítése egyértelmű, összeomlott a kormányzati gazdaságpolitika, amit a kormánypártok szimbolikus küzdelemmel akarnak leplezni - tette hozzá, megjegyezve, ezt támasztja alá, hogy a kérdést nem az új alaptörvénnyel együtt vitatta meg a parlament.

Mesterházy Attila hangsúlyozta, hogy a szocialista párt a rendszerváltás óta három választást nyert meg, kétszer pedig a legnagyobb ellenzéki pártként jutott be a parlamentbe. Emellett kitért arra is, hogy az Orbán-kormány tagjai közül Martonyi János, Matolcsy György, Pintér Sándor és Fónagy János is az állampárt tagja volt.

"Az MSZP minden diktatórikus rendszert elutasít, így Orbán Viktorét is" - jelentette ki Mesterházy Attila, aki azt is mondta, hogy a szocialisták rendszerváltó pártként hozzájárultak a demokratikus átmenethez, a jogállam kiépítéséhez.

"Szerintünk Magyarországnak konszolidációra, békére és összefogásra van szüksége. De ha a Fidesz a most kijelölt úton kíván haladni, akkor a szocialista párt áll elébe, az elénk dobott kesztyűt fel fogjuk venni" - fogalmazott.

A kormánypártok által vasárnap benyújtott törvényjavaslat azt mondja ki, hogy a szocialista párt az MSZMP jogutódaként, "a törvénytelenül felhalmozott vagyon örököseként, a diktatúrában vagy az átmenet során megszerzett illegitim előnyök haszonélvezőjeként, valamint régi és az új pártot összefűző, a pártvezetést is jellemző személyi folytonosság okán" osztozik mindazon felelősségben, amellyel az állampárt terhelhető.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×