Infostart.hu
eur:
364.6
usd:
325.05
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Vasárnap hirdetnek kgfb-tarifákat a biztosítók - ezeket az újságokat vegye meg!

A korábbi évekhez hasonlóan az idén is október 30-án lesz kgfb-díjtarifa hirdetés, annak ellenére, hogy ez a nap vasárnapra esik. A meghirdetett díjak még nem tartalmazzák a baleseti adót - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) csütörtökön az MTI-vel.

A piac szereplőinek döntése alapján az idén a biztosítók a díjtarifákat a Nemzeti Sportban és a Metropol vasárnapi különszámában publikálják.

A tervezett, a hírek szerint az éves kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díj 30 százalékának összegével megegyező baleseti adó nem épül be a biztosítási díjakba. Egyelőre e jogszabály csupán tervezet, annak végső formája még nem ismeretes. Bár a díjakba nem épül be a baleseti adó, ez nem jelenti azt, hogy azt nem kell majd megfizetni. Ha megjelenik a jogszabály és így ismertté válik a törvény végső szövege, a biztosítók az adót, annak mértékét külön sorban, a díjtól elkülönítve szerepeltetik majd az értesítőkön - hangsúlyozzák a MABISZ szakemberei.

A 2010. január elsejétől hatályos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási törvény alapján a kgfb szerződések évfordulója a törvény hatálybalépését követően megkötött szerződések esetében már nem a naptári év, hanem a biztosítás megkötésének napja. A 4,12 millió kgfb-szerződésből a becslések szerint még így is több mint 3,3 millió autósnak december 31-én "fordul" a szerződése.

Azoknak, akik nincsenek megelégedve biztosítójukkal és váltani akarnak, november 30-ig kell felmondaniuk az érvényben lévő szerződést és december 31-ig kell az új biztosítást megkötniük - hívja fel a figyelmet a biztosítók szövetsége.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×