Infostart.hu
eur:
363.72
usd:
323.61
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly

Véglegesítette költségvetési javaslatát az MSZP

Módosító indítványok formájában önálló költségvetési javaslatot készített a Magyar Szocialista Párt - közölte parlamenti sajtótájékoztatóján Mesterházy Attila, az ellenzéki párt elnök-frakcióvezetője. Az LMP is összeállított egy alternatív költségvetést.

A jövő évi büdzsé kormánypárti tervezete az elszegényedés költségvetése, amely brutális megszorításokat tartalmaz, a számai illúziókon alapulnak, nem növeli az ország iránti bizalmat, hanem a recesszió és a csőd felé taszítja azt - közölte Mesterházy Attila. Az MSZP elnök-frakcióvezetője elmondta: pártja módosító indítványok formájában benyújtandó javaslata a munkahelyteremtést és - az államadósság mindenek feletti csökkentése helyett - a gazdaságélénkítést helyezi a középpontba.

A szocialisták költségvetési tervezetéről Szekeres Imre beszélt a sajtótájékoztatón. Az MSZP-s politikus elmondta: azt javasolják, hogy az adójóváírás összege havi 16 ezer forint legyen; az évi öt millió forint feletti, tehát a havi bruttó 400 ezer forintot meghaladó jövedelmekre pedig vessenek ki egy plusz 16, vagyis összesen 32 százalékos, úgynevezett szolidaritási adót.

A szocialisták megadóztatnák a tőkejövedelmeket is, 18 százalékról öt százalékra mérsékelnék az alapvető élelmiszerek áfáját, a járulékokat pedig három százalékkal csökkentenék. Kezdeményezik a családi pótlék és a nyugdíjak emelését, valamint azt, hogy az állam ne vegyen el pénzt az egyetemektől, a kulturális intézményektől és a rendészeti szervezetektől.

Az újságírók szerették volna megtudni, hogy Mesterházy Attila mit szól Gyurcsány Ferenc volt pártelnök és kormányfő állítólagos frakcióalakítási tervéhez, a politikus azonban nem válaszolt erre a kérdésre, és az MSZP sajtóirodájához irányította a kérdezőket.

A költségvetés egyébként a plenáris ülésen is téma volt. Napirend előtti felszólalásában az LMP-s Karácsony Gergely azt mondta, hogy a jövő évi büdzsé miatt 2012 az esélymegvonás éve lesz, mert a kormány több milliárd forintot vesz el a közszolgáltatásoktól - például az oktatástól és az egészségügytől. Az ellenzéki politikus saját pártja módosító javaslatait ajánlotta a törvényhozás figyelmébe.

Neki és a napirend előtt szintén felszólaló Szekeres Imrének Cséfalvay Zoltán válaszolt. A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára egyebek mellett azt mondta: az, hogy jövőre valamire ugyanannyi vagy kevesebb pénz jut, mint idén, még nem feltétlenül azt jelenti, hogy rosszabb lesz a szolgáltatás minősége. Szerinte éppen az MSZP és az LMP által javasolt többkulcsos adórendszer lenne az, ami nem ösztönözné tanulásra a fiatalokat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
November 4., az ügynökakták napja

November 4., az ügynökakták napja

Több tízezer egykori ügynök nevét, adatait hozza nyilvánosságra honlapján kereshető formában az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) ma.

Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

A Wekerle Plusz program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is. Az új otthonteremtési és energetikai korszerűsítés fontos részleteiről Lévai Dánielt, a Netrisk Magyarország termékfejlesztési vezetőjét kérdezte az InfoRádió.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Nagy bukás elé néz Donald Trump pártja - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Nagy bukás elé néz Donald Trump pártja - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Elromlott a hangulat a nemzetközi tőzsdéken az amerikai félidős választások után, amelyeken a demokraták a Kongresszus mindkét házában többséget szereztek. A befektetők a technológiai cégek szigorúbb szabályozásától és az adatközpont-építések lassulásától tartanak, ezért ismét nyomás alá kerültek az AI-hoz kapcsolódó részvények. Az eredményekre reagálva Ázsiában esések bontakoztak ki, az amerikai határidős indexek is mínuszban járnak, a biztonságot kereső befektetők pedig az állampapírok felé fordultak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×