Infostart.hu
eur:
364.35
usd:
324.77
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Az emberi jogi bizottság megküldi az ügyészségnek a Balsai-jelentést

Általános vitára alkalmasnak találta a Balsai-jelentést szerdai ülésén az Országgyűlés emberi jogi bizottsága, amely határozott arról is, hogy a jelentést megküldi az ügyészségnek.

Az 2006. őszi erőszakos rendőri fellépést vizsgáló miniszterelnöki megbízott jelentésének Országgyűlés előtti megvitatását a testület tizenöt igen, négy nem és egy tartózkodó szavazat mellett támogatta. Nemmel voksoltak a szocialisták és a bizottság LMP-s alelnöke; a testület egyik jobbikos tagja, Zagyva György Gyula tartózkodott.

A kormány képviseletét ellátó Belügyminisztérium nevében Kontrát Károly, a tárca parlamenti államtitkára egyebek mellett arról beszélt, a szocialista és a szabad demokrata országgyűlési képviselők szavazata tartotta hatalomban Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt a 2006-os őszi bizalmi szavazáskor, s - mint mondta - ez bátorította Gyurcsány Ferencet arra, hogy hatalmát minden eszközzel fenntartsa.

"Ezért mondtam, hogy a politikai felelősség az MSZP-t és az SZDSZ-t terheli e tekintetben, hiszen ők adtak mandátumot arra, hogy a hazugságon alapuló rendszert minden eszközzel fenntartsák" - fogalmazott.

Lendvai Ildikó (MSZP) azt mondta, az "egyoldalú" jelentésből hiányoznak momentumok, így egyebek mellett az: miért nem vizsgálta Balsai István miniszterelnöki megbízott, a 2006. október 23-i Fidesz nagygyűlés szervezőinek a cselekményét, hiszen - mint mondta - tájékoztatták őket a rendőrök arról, hogy nem tudják megállítani az arra tartó tüntetőket.

Lendvai Ildikó szerint nem a rendezvény szervezői felelősek, az akkor az Astoriánál történtekért, de nem tettek meg mindent az események elkerülése érdekében.

Nyakó István (MSZP) egyebek mellett azt kérdezte, hogy miért csak a megszületését követő fél év múlva került az Országgyűlés elé a jelentés, miért nem kerültek bele a témával foglalkozó, 2006-os bizottságok jegyzőkönyveiben foglaltak, valamint a jelentés melyik része alapozza meg a politikai vezetők felelősségét.

Azt mondta, ezekre a kérdésére még mindig nem kaptak választ.

Nyakó István az ülésen arra is felhívta a figyelmet, hogy egy olyan jelentést tárgyaltak, amelynek hiányzik a 116. oldala.

Az ellenzéki politikus szerint a jelentés nem méltó egy alkotmánybíróhoz, javasolta, hogy dolgozzanak még a dokumentumon.

Gaudi-Nagy Tamás (Jobbik) arról beszélt, szerinte a jelentés nagy mérföldkő az igazságtétel érdekében, "nagy erénye", hogy támaszkodik korábbi, az ügyben készült jelentésekre.

Ugyanakkor - mint mondta - a dokumentumból hiányoznak, vagy tévesen szerepelnek részletek egyes, akkori cselekményekkel kapcsolatban. Egyebek mellett hiányosságként említette, hogy a Balsai-jelentésben nem szerepelt, hogy 2006. október 24-én - a rádióforgalmazások adatai is ezt támasztják alá - a rendőrség "embervadászatot" indított, és több tucat embert durván bántalmaztak.

Gaudi-Nagy Tamás szerint a bíróság elé kell állítani azokat, akik a hatalmuk megtartása érdekében megfélemlítő erőszakhullámot indítottak akkor. A 2006-os őszi rendőri fellépés "megfélemlítő hadművelet" volt - jegyezte meg.

Zagyva György Gyula (Jobbik) azt közölte: nem tudja támogatni a jelentés általános vitára való alkalmasságát abban az esetben, ha a jelentésben benne marad, hogy a "tévészékház ostromában" voltak olyanok, akik pénzért vettek részt. A megállapítást felháborítónak és hazugságnak nevezte az ellenzéki politikus.

Szabó Tímea (LMP), a testület alelnöke közölte, nem tartja általános vitára alkalmasnak az "elég gyengére sikerült" jelentést, amely alulmúlja, az eddig, a témában készülteket.

Az ellenzéki képviselő értetlenségének adott hangot, Nyakó Istvánhoz hasonlóan, hogy miért kellett várni fél évet a jelentés elkészülte után annak megtárgyalásával.

Gulyás Gergely, a testület fideszes alelnöke az 2006. október 23-i események kapcsán azt mondta, "a körülmények okszerűvé teszik azt a következtetést, hogy talán a rendőrség kapott olyan politikai utasítást, amelynek az volt a célja, hogy a tüntetőket (...) rászorítsák a több mint tízezres békés nagygyűlésre."

A bizottság Gulyás Gergely javaslatát elfogadva döntött úgy, hogy a jelentést megküldik az ügyészségnek "hivatalbóli eljárást" indítványozza.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×