Infostart.hu
eur:
363.88
usd:
323.69
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly

Elítélték Toroczkait a gyülekezési szabadság megsértése miatt

A gyülekezési szabadság megsértésének vétségében mondta ki bűnösnek jogerősen Toroczkai Lászlót a két évvel ezelőtti melegfelvonulással összefüggésben hétfőn kihirdetett másodfokú ítéletében a Fővárosi Bíróság.

Az elsőfokú ítélet szerint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom vezetője 2009 augusztusában az interneten közzétett, Ismét szükség lesz a puskaporra című írásában a néhány nappal későbbi budapesti melegfelvonulás erőszakkal történő megakadályozására hívott fel.

Toroczkai az eljárás során ártatlanságát hangoztatta, ám az elsőfokú bíróság ez év márciusában megállapította bűnösségét a gyülekezési szabadság megsértésének előkészülete vétségében, és büntetés kiszabása nélkül két év próbára bocsátotta. A védő felmentésért fellebbezett, az ügyész súlyosításért, pénzbüntetés kiszabásáért, ám a másodfokú bíróság hétfőn a fellebbezéseket elutasítva jogerőre emelte az elsőfokú döntést.

Az eljárás során vádlott és védője egyaránt hivatkozott arra, hogy helytelenül értelmezték az inkriminált írásból kiragadott részleteket. A szerző nem erőszakra buzdított, szándéka csupán az volt, hogy az érintettek "érveik ütköztetése céljából találkozzanak". A védő szerint lehetnek a szövegben félreérthető részletek, amelyeket ha valaki nagyon akarja, félre is érthet, de semmilyen konkrét erőszakos cselekményre nem hívott fel védence. A vitatott cikket inkább Toroczkai László "írói munkásságának" részeként kell kezelni.

Toroczkai az elsőfokú büntetőperben tagadta az erőszakos cselekményre való felhívás szándékát, azt hangoztatva, hogy pusztán retorikai elemeket használt, "törvényes keretek közötti ellenállásra" buzdított. Írásának közzétételét többek között azzal magyarázta, hogy "egy egészséges társadalomban nem lehetne ilyen beteg állatoknak ilyen felvonulást tartani". Ekkor az elsőfokú bíró figyelmeztette a vádlottat, hogy ne használjon ilyen szavakat.

Az ügyvéd az eljárás során hivatkozott arra is, hogy védence büntetlen előéletű, a két évvel ezelőtti melegfelvonulás óta pedig sem Toroczkai, sem mások részéről nem érte atrocitás ezt a rendezvényt, így már maga az eljárás lefolytatása elérte a kívánt célt, és az ügyészség által a súlyosítás mellett felhozott általános megelőzés is szükségtelenné vált.

Az FB ellentétes irányú fellebbezéseket elutasító, az elsőfokú ítéletet hétfőn jogerőre emelő másodfokú határozatának szóbeli indoklásában a cikk értelmezése kapcsán arra hívta fel a figyelmet: nem elsősorban az számít, hogy írója mire gondolt, miközben írta, hanem, hogy az olvasókban milyen hatást vált ki, mire indítja őket. Továbbá a bíróság kifejtette azt is, hogy a szöveg tartalmát egészében kell megítélni, majd a szóbeli indoklásban idézett néhány "erősebb kifejezést", amelyek szerint "elő kell vennünk harcosabb énünket", "nem nézzük ölbe tett kézzel".

A másodfokú bíróság szerint az efféle megfogalmazásokból egyértelmű, hogy a vádlotti védekezéssel ellentétben erőszakra felhívásról van szó, nem pedig szóbeli érvek ütköztetéséről, így pedig a bűncselekmény elkövetése megállapítható. A bíróság hozzáfűzte: az, hogy az elkövető ismert személy, a büntetéskiszabás során értékelendő, hiszen emiatt nagyobb lehet a cikk hatása, és így a cselekmény társadalomra veszélyessége.

Összességében a bíróság hibátlannak nevezte az elsőfokú ítéletet, és helybenhagyta a két év próbára bocsátást, ami a megrovás után a legenyhébb intézkedés, és annyit tesz, hogy a bíróság ebben az ügyben csak akkor szab ki joghátrányt, ha Toroczkai a jogerős ítélet kihirdetésétől kezdődő kétéves próbaidő alatt újabb bűncselekményt követ el.

A nemzeti radikális utcai megmozdulásokon évek óta gyakran szereplő Toroczkai neve többek között azáltal vált országszerte ismertté, hogy 2006 őszén a fővárosban és több vidéki nagyvárosban, például Debrecenben és Nyíregyházán szónokolt a Gyurcsány-kormány távozását követelve.

Toroczkait a BRFK évekkel ezelőtt 10 milliós kártérítésre perelte be, mert álláspontja szerint ő is felelős az MTV székházának öt évvel ezelőtti ostrománál a rendőrségi eszközökben okozott károkért. Toroczkai 2006. szeptember 18-án a Kossuth téren felszólította a demonstrálókat: vonuljanak át a Szabadság térre, hogy elérjék Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde miatti lemondását követelő petíciójuk köztévében történő beolvasását.

A Fővárosi Ítélőtábla idén januárban másodfokon jogerősen kimondta, hogy Toroczkai felelős a bekövetkezett károkért, a kártérítés összegét egy újabb eljárásban kell vizsgálni. A tábla szóbeli indokolásában akkor leszögezte: megengedhetetlen, hogy egy spontán, előre be nem jelentett demonstráció szervezőjét "a felelőtlenség ernyője védje", éppen azokban az esetekben, amikor a hatóságoknak alig van módjuk, idejük felkészülni a rendezvénnyel kapcsolatos feladataik ellátására.

Címlapról ajánljuk
November 4., az ügynökakták napja

November 4., az ügynökakták napja

Több tízezer egykori ügynök nevét, adatait hozza nyilvánosságra honlapján kereshető formában az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) ma.

Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

A Wekerle Plusz program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is. Az új otthonteremtési és energetikai korszerűsítés fontos részleteiről Lévai Dánielt, a Netrisk Magyarország termékfejlesztési vezetőjét kérdezte az InfoRádió.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Reagálnak az elemzők az amerikai félidős választási eredményekre

Reagálnak az elemzők az amerikai félidős választási eredményekre

Többséget szereztek a demokraták az amerikai szenátusban és a képviselőházban is a keddi félidős választásokon, ami politikai patthelyzetet vetít előre Donald Trump elnök utolsó ciklusának hátralévő két évére. A piaci szereplők gyorsan reagáltak az eredményekre, így az ázsiai kereskedésben zuhantak a mesterséges intelligenciával foglalkozó cégek részvényei, estek az amerikai állampapírhozamok, a dollár pedig gyengülni kezdett. A határidős amerikai részvényindexek a kezdeti meredek esésükből később ledolgoztak valamennyit.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×