Infostart.hu
eur:
363.88
usd:
318.38
bux:
0
2026. július 23. csütörtök Lenke

Kiárusítják a kórházak kiürült épületeit

A fővárosban csaknem 12 kórházi telephely szűnne meg, miután állami kézbe kerülnek a kórházak - értesült a Népszabadság. Az InfoRádió megkereste ezzel kapcsolatban az egészségügyi államtitkárságot, ahol azonban egyelőre nem nyilatkoztak.

A Népszabadság birtokába került kormányzati dokumentum szerint legalább 12 kórházi épület ürülhet ki, telephelyek szűnhetnek meg, miután az állam átveszi a kórházakat a fővárostól.

A Honvéd Kórházhoz tartozó verőcei intézményt említi a cikk, de a Budai Gyermekkórház és a Szent János Kórház, valamint az Országos Korányi Tüdőgyógyintézet egyes részeit is felszámolhatják. Az Országos Vérellátó Szolgálat és az ortopédiai klinika épülete is kiürülne. Utóbbit megerősítette az InfoRádiónak a szolgálat főigazgatója. Miskovits Eszter elmondta, hogy a vérellátó a László Kórház területére költözik.

Az InfoRádió megkeresett több más intézményt is, de vagy nem válaszoltak eddig a megkeresésünkre, vagy nem hallottak még az átalakítási tervekről.

A nyáron nyilvánosságra hozott Semmelweis-terv megemlíti, hogy az átszervezés után felszabaduló ingatlanok értékesítéséből, hasznosításából származó bevételt az infrastruktúra fejlesztésére kell költeni. A tervben szerepel az is, hogy három helyen lesz sürgősségi központ, kettő Pesten és egy Budán.

Emiatt a Népszabadság szerint több intézmény, vagy egyes részlegek költöznének. A lap szerint a Semmelweis Egyetemé lenne a legnagyobb szerep a főváros és környékének ellátásában. A korábban megszüntetett pszichiátriai intézet a Nyírő Gyula Kórház területén lenne.

A cikkel kapcsolatban az InfoRádió megkereste az egészségügyi államtitkárságot, de egyelőre nem nyilatkoztak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

Az emberi figyelem drága, fáradékony és korlátozott erőforrás. A mesterséges intelligencia ezzel szemben képes azt az érzetet kelteni, hogy mindig van ideje ránk. Válaszol, emlékszik, vigasztal, magyaráz, flörtöl, és soha nem néz az órájára. Ez nemcsak technológiai áttörés, hanem új gazdasági korszak kezdete is lehet. A figyelemgazdaság után jöhet a kötődésgazdaság.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Néhány nap alatt ötödször érte találat az orosz Wildberries csomagküldő vállalat raktárait. Moszkva szerint az ukránok direkt támadnak civil célpontokat, Kijev viszont állítja: fegyverekhez való alkatrészeket tárolnak a gigantikus elosztópontokon. Fájhat Moszkva feje Mihajlo Drapatij, az új, Olekszandr Szirszkijt váltó ukrán főparancsnok miatt is, aki két nappal kinevezése után máris új offenzívákról, illetve az orosz hátország elleni támnadásokról értekezett. A Szirszkij leváltását kezdeményező, ám még azelőtt menesztett védelmi miniszter, Mihajlo Fedorov sokak megdöbbenésére úgy tűnik, nem fogadja el Zelenszkij bocsánatkérését. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×