Infostart.hu
eur:
364.98
usd:
324.35
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Többkulcsos adórendszert sürget, és a tb-járulék csökkentését szeretné elérni az MSZP

Az MSZP szeretné, ha az Országgyűlés és a kormánypártok elfogadnák az MSZP-nek a többkulcsos adórendszerről és a tb-járulék csökkentéséről, illetve a devizahitelesek megsegítéséről szóló javaslatait - közölte a fővárosi Orczy-kertben tartott sajtótájékoztatón az MSZP.

A szocialisták szerint a többkulcsos, progresszív és igazságosabb adórendszer több pénzt hagyna az emberek zsebében.

Másik elképzelésük szerint a tb-járulék csökkentése lehetőséget biztosítana az újabb munkahelyek megteremtésére, mert így olcsóbbá válna az élőmunka - tette hozzá. Emlékeztetett arra, hogy javaslatuk értelmében az első ütemben három, majd újabb két százalékkal kellene csökkenteni a tb-járulékot.

Végül arra kérte a törvényalkotókat, hogy fogadják el a szocialistáknak a devizahitelesek megsegítésére készített kilencpontos javaslatcsomagját is.

A sajtótájékoztatón a párt szóvivője, Kormos Kata arról beszélt, hogy a kormány "dilettáns" gazdaságpolitikájának következtében Magyarországot a többi európai államnál jobban sújtja a gazdasági válság.

Számításai szerint a január elsejével bevezetett egykulcsos adórendszer miatt egy átlagember havonta 2200 forinttal keres kevesebbet. Ez az év eleje óta személyenként átlagosan, 17600 forint kiesését jelenti - mondta, az iskolakezdésre utalva pedig hozzáfűzte, az összeg körülbelül egy első és egy hetedik osztályos gyermek tankönyvcsomagjainak az ára.

Kijelentette, hogy a devizahitelesek sem kaptak valódi segítséget az elmúlt időszakban, mert a tervezett eszközkezelő "még mindig csak egy ígéret", ráadásul a kormány javaslatai csak elodázzák a probléma megoldását.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×