Infostart.hu
eur:
364.59
usd:
324.9
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Schmitt: A honvédelem ismét az lehet, amire született

Schmitt Pál köztársasági elnök szerint a katonáknak ma új feladatuk van: a honvédségnek kell hazaszeretetből új lelkületet adnia az országnak. Hende Csaba honvédelmi miniszter hangsúlyozta: "hatalmas munka vár még ránk a honvédség és az egész ország megújításában". Lázár János a Szent István-i időkről beszélt Hódmezővásárhelyen.

Az államfő szombaton, a Hősök terén tartott tisztavatáson elmondott beszédében hangsúlyozta, ez az új lelkület azt jelenti, hogy a honvédelem ismét az lehet, amire született.

A haza védelme ugyanis több mint hadászat és fegyver kérdése, a hazát "védeni kell minden olyan veszedelemtől, amely ártalmára van, amely pusztítja, porlasztja, gyengíti" - fogalmazott.

Kiemelte: a magyar nemzet mindig kellő számban és szellemben állított ki katonákat, küldött bátor vitézeket a hon védelmére.

Hende csaba honvédelmi miniszter azt mondta: sokat végeztünk, de hatalmas munka vár még ránk a honvédség és az egész ország megújításában.

A miniszter szerint a honvédség megújításában az előző két kormány által hátra hagyott anyagi és morális örökség ellenére hatalmas lépéseket tettek előre. Ma már kétezer önkéntes tartalékos katona van, felállították a koronaőrséget, a Ludovika Zászlóaljat és nemsokára megnyitja kapuit a közszolgálati egyetem, amely átjárást biztost a közszolgálati pálya különböző részei között - sorolta a miniszter.

A fix pont


A gyökeres, az egyéni életet, a közösség jövőjét érintő "nagybetűs változás" fogalma jellemezte a Szent István-i időket - mondta Lázár János, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, Hódmezővásárhely polgármestere a város augusztus 20-ai ünnepségén szombaton.

Ma jól tudjuk, mit jelent mindaz, amit Szent István elvégzett, "a keresztény szövetséghez való csatlakozást, a magyar állam megalapítását, a régi szokások megváltoztatását" - tette hozzá.

Lázár János szavai szerint "a változásban mindig kell egy fix, egy igazodási pont, egy vezérlő csillag, amely István idejében mindenképpen a kereszténység volt".

Vajon mit jelent a változás ma 2011-ben, mi a fix pont napjainkban? - tette fel a kérdést. Lázár János a kereszténység tanításának erkölcsi alapértékeit napjainkban is igazodási pontnak nevezte, majd szólt arról, hogyan lehet sikerrel megváltoztatni egy ország, egy nemzet és egy város mentalitását. Szavai szerint már a "legnehezebben talán túl vagyunk". "Egy eltékozolt évtized után eszünkbe jutott, amit a rendszerváltozáskor még tudtunk, hogy mi magunk akarunk megváltozni. A változás és a változtatás nehéz feladatának újra nekigyürkőztünk" - szögezte le.

Az új kenyeret Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke szentelte fel, áldást pedig Bán Csaba református lelkész mondott,

Szent István napja alkalmából, a városi ünnepség keretén belül csaknem négyszáz határon túl élő magyar tette le az állampolgársági esküt Hódmezővásárhely főterén. A többségében a Vajdaságból és Erdélyből érkezett magyarok között esküt tett Juhász Attila, Zenta korábbi polgármestere és azok a kisperegi ikrek is, akik 1998-ban Temesváron a mellkasuknál és a hasuknál összenőve születtek, és Szegeden választották szét őket.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×