Infostart.hu
eur:
364.59
usd:
324.9
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Vecsei: A hajléktalanok inkább áldozatok, mint elkövetők

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke szerint elfogadható és támogatható, hogy a kormány hatósági eszközökkel kívánja ellenőrizni a hajléktalanok által lakott területeket. Vecsei Miklós ugyanakkor hozzátette: sok fedél nélkül élő fél, ezért többen más lakhelyet kerestek. A szakember a csepeli gyilkosság kapcsán azt mondta: a hajléktalanok inkább áldozatok, mint elkövetők.

Egyelőre nem kapott hivatalos értesítést a Magyar Máltai Szeretetszolgálat arról, hogy a csepeli gyilkosságok után a miniszterelnök arra utasította volna a belügyminisztert: a hatóság ellenőrizze a hajléktalanok által lakott területeket.

A szervezet alelnöke szerint félnek az akciótól a hajléktalanok, ezért sokan elhagyták eddigi lakhelyüket.

Vecsei Miklós a csepeli gyilkosság kapcsán azt mondta: keveset tudnak az ügyről, így azt sem, kik az áldozatok.

Mindenesetre a hajléktalan emberek inkább áldozatok, mint elkövetők - hangsúlyozta a szakértő, aki emlékeztetett arra: gyakran fordul elő, hogy gazdasági bűncselekmény elkövetésekor ismeretlen tettesek visszaélnek a fedél nélkül élők személyes irataival.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×