Infostart.hu
eur:
364.66
usd:
325.46
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Mellár: A forintban eladósodottakat is segíteni kellene

Az árfolyamrögzítés nem elegendő segítség a bajba jutott hitelesek számára, ugyanis nagyon sokan forintban adósodtak el - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Mellár Tamás közgazdász, egyetemi tanár. Szerinte a kormánynak ezt a problémát is kezelnie kell a belső piacok fellendítése érdekében. Beszélt arról is, hogy az elmúlt hetekben kialakult világgazdasági helyzet nem egy új válság, hanem a 2008-asnak a következménye, az akkor érintett országokban szükség van költségvetési kiigazításokra.

A kormány eddigi intézkedési a devizahitelesek megsegítésére nem jelentenek kellő megoldást, főképp azért nem, mert a dolog másik oldaláról elfelejtkezünk - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Mellár Tamás közgazdász, egyetemi tanár.

Itt ugyanis nemcsak a devizaadósokról van szó, hanem nagyon sok esetben azokról is, akik forintban adósodtak el. Az állampolgárok egy jelentős része annak a kormányzati politikának lett az áldozata, amely az elmúlt nyolc évben végig arról szólt, hogy a 2006-ban kezdett megszorítások csupán átmeneti kiigazítások, de a háztartások ugyanazon a növekedési-fogyasztási pályán maradhatnak, mint amilyenen korábban voltak. Hidalják ezt át, vegyenek fel hiteleket, és ne a fogyasztásukat korrigálják - ezt hallották az emberek.

Ez azonban egy teljesen hibás elképzelés volt - hangsúlyozta a közgazdász. Ehhez még hozzáadódott a 2008-as válság, tovább mélyítve a problémát. Így ma nemcsak a devizában, hanem a forintban eladósodott háztartások is reménytelen helyzetben vannak - és ezt a kormánynak valamilyen módon figyelembe kell vennie, mert a probléma kezelése nélkül nem lehet fellendülés, nem lehet a belső piacot valóban dinamizálni.

Vagyis további, komoly intézkedésekre van szükség - összegezte Mellár Tamás, aki példaként felhozta annak lehetőségét, hogy decentralizált szinteken kell létrehozni olyan pénzügyi konstrukciókat, megtakarítási- és hitelszövetkezeteket, amelyek ezeket a problémákat kezelni tudják, jobban koncentrálhatják a meglévő megtakarításokat, hogy valóban meginduljon a fellendülés.

Ez nem új válság

Az optimista álláspont szerint a mostani nem "igazi" válság, a 2008-ashoz sem hasonlítható, csak egy kis kitérő, megtorpanás, és nagyon hamar visszajutunk a rendes kerékvágásba. A másik vélemény szerint viszont újabb válság van, ám ez nem a 2008-as folytatása, míg a harmadik álláspont képviselői azt mondják, hogy ez a mostani a három évvel ezelőtti válság folyománya, következménye. - Én is ezt az álláspontot osztom - jelentette ki a közgazdász.

Mellár Tamás emlékeztetett arra, hogy egy korábbi tanulmányában a 2008-as válságról kifejtette: ez egy hosszú válságperiódus lesz, mert nagyon jelentős strukturális problémák vannak a világgazdaságban. "Az idő ezt igazolja" - fejtette ki Mellár Tamás, hiszen a 2008-ban elindult válságot elkezdték kezelni a fejlett országokban, ahol a jelek szerint tanultak az 1929-33-as helyzetből, amikor az egyik legnagyobb probléma az volt, hogy nem volt elég pénz a bankrendszerben.

Most az államok hatalmas összegeket nyomtak a bankrendszerben, ennek köszönhetően nem lett olyan mély a válság, de az alapproblémák nem oldódtak meg. Minden ország egyre inkább eladósodik, két év elteltével költségvetési kiigazításra is szükség van - ami egyébként jelentősen korlátozza a konjunktúra esélyét -, a nagy fellendülés pedig továbbra is várat magára, mert nincsenek új innovációk, új technológiai felfedezések, olyan beruházási lehetőségek és olyan új piacok a láthatáron, amelyek a tőkét beindítanák.

Jellemző, hogy az amerikai jegybank kötelezettséget vállalt arra, hogy 2013 közepéig nem fogja emelni a kamatlábat. A cél nyilvánvalóan az, hogy ösztönözzék a beruházásokat - de a gazdaság erre a hírre sem indult be, mert alapvetően egy jelentős szerkezeti problémával kell szembenézni - hangsúlyozta Mellár Tamás.

Az Aréna műsorát meghallgathatja itt!

Hanganyag: Kocsonya Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×