Infostart.hu
eur:
364.57
usd:
325.13
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Kevesebb gyerek és pedagógus kezdi az új tanévet

A tavalyinál mintegy 2200 pedagógussal és 24 ezer gyerekkel kevesebb kezdi meg szeptemberben a tanévet, mint tavaly. Eközben kétezerrel több gyerek lesz az óvodákban, mint egy éve.

A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a végleges adatokat október 15-éig kell közölniük az intézményeknek a hozzájuk járó gyerekek és az alkalmazott pedagógusok létszámáról, ám a minisztérium már elkészítette a következő tanévre vonatkozó létszámbecslést.

A gimnazisták és a szakközépiskolások száma csökken a legjelentősebben. Előbbiek mintegy hét ezerrel, utóbbiak több mint 7500-zal lesznek kevesebben. A minisztériumban feldolgozott adatok alapján eddig mindössze egyetlen intézmény megszűnése biztos.

Hivatalosan 23 közoktatási intézmény válik szeptembertől egyházi fenntartásúvá. Az államtitkárság becslése szerint a főállású pedagógusok száma a tavalyi majdnem 153 ezerről 150 700-ra csökken majd.

Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, hogy az oktatási államtitkárság nem tervezi tanárok elbocsátását, de a gyerekszám-csökkenés miatt kevesebb pedagógusra lesz szükség.

"Szeptembertől körülbelül 170 ezerrel kevesebb gyerek kezdi meg iskolai tanulmányait, mint 2002-ben, és becslések szerint 24 ezerrel kevesebb, mint tavaly. Ez nagyon jelentős csökkenés, és a közoktatási rendszerben a gyerekért van a pedagógus, nem pedig fordítva. Ha ilyen radikális mértékben csökken a tanulók száma, akkor ebből szükségszerűen következik bizonyos pedagóguslétszám-csökkenés is" - fogalmazott.

Hoffmann Rózsa kiemelte, hogy minden kistelepülésen, ahol erre igény és elegendő számú gyerek (akár nyolc-tíz fő) is van, fenn kell tartani az alsó tagozatot. Hozzátette: ha egy faluban egy alsó tagozaton 32 gyerekből csak 28 marad a következő évben, ez nem jelenti azt, hogy egy pedagógust el kell majd bocsátani, de az általános iskola felső tagozatán és a középiskolában már arra kell törekedni, hogy gazdaságos is legyen az intézmény működése.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×