Infostart.hu
eur:
364.75
usd:
325.92
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Várja a javaslatokat a Fidesz

A Fidesz továbbra is arra szólítja fel azokat a pártokat és szakmai szervezeteket, amelyek eddig nem tették ezt meg, hogy minél hamarabb tegyék meg javaslataikat az új munka törvénykönyvével kapcsolatban - jelentette ki Kara Ákos országgyűlési képviselő.

A kormánypárti politikus megerősítette: a Fidesz frakciója garanciákat szeretne látni az új jogszabályban a védett kor intézményére és a kismamák munka világába való visszatérésének az erősítésére, valamint azt szeretnék, ha a segélyezés helyett inkább a munkavégzés kerülne előtérbe az új szabályozásban.

Kérdésre válaszolva Kara Ákos elmondta: várhatóan lesznek még olyan területek, ahol a Fidesz frakciója hasonló garanciákat kér majd az előterjesztő Nemzetgazdasági Minisztériumtól (NGM), ezeket augusztusban vitatják meg és juttatják el a szaktárcának.

A kormánypárti politikus szerint az elmúlt napokban az is kiderült, hogy kik azok, akik érdemben állnak hozzá a munka törvénykönyvéhez és ki azok, akik csak "politikai csatát gerjesztenek." Ez utóbbiban Kara Ákos szerint az MSZP jár az élen, amely "vádaskodással leplezi a valódi munka hiányát" és valójában - ahogy kormányon, úgy ellenzékben sem - egyetlen ötletük sincs a munkanélküliség megoldására.

Hanganyag: Domanits András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. A szavazás országosan elkezdődött, azonban nem halad minden zökkenőmentesen: New Yorkban, Floridában gondok vannak a szavazógépekkel, az utóbbi államban és Utahban ráadásul árvíz nehezíti a folyamatot. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×