Infostart.hu
eur:
364.75
usd:
325.92
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Ezekre az újdonságokra számíthat a Szigeten

Több újdonság is lesz az idei Sziget fesztiválon: készpénz helyett kártyával lehet fizetni, valamint egy hatalmas torony is várja majd a fiatalokat.

A Szigetet szervező cég más rendezvényein idén már nem lehetett készpénzzel fizetni, csak elektronikus kártyával. A várakozások szerint néhány éven belül több százezer kelhet el a készpénzt helyettesítő fizetési eszközből.

Szakértők úgy látják, hogy a fesztiválokon alkalmazott érintésmentes kártyák legfőbb előnye, hogy egyszerűbb, és így gyorsabb is vele fizetni, ráadásul biztonságosabb is. A szervezők szerint vásárlási pontokon elhelyezett olvasók segítségével a vásárlási tranzakció két másodperc alatt végbemegy, így lényegesen csökken a sorban állás. Ezekre az utalványkártyákra elég annyi pénzt feltölteni, amennyit az eseményen el szeretne költeni.

Ami az árakat illeti, nagy változás nem lesz a tavalyihoz képest. A legolcsóbb sör egy korsóval 530 forintba kerül majd, míg a legdrágább dobozos 790 forint lesz.

A röviditalok többsége 700-900 forintba kerül majd, a borok decijét 250-350 forintért mérik. A pezsgők itt is drágábbak, egy üveghez 2500 és 3500 Ft közötti áron lehet hozzájutni. Aki üdítőt kíván meg, az, 300 és 400 forintért juthat narancsléhez vagy kólához. A kávék az üdítőkhöz hasonló áron kaphatók majd a rendezvényen.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. A szavazás országosan elkezdődött, azonban nem halad minden zökkenőmentesen: New Yorkban, Floridában gondok vannak a szavazógépekkel, az utóbbi államban és Utahban ráadásul árvíz nehezíti a folyamatot. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×