Infostart.hu
eur:
364.72
usd:
325.81
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Rabosították a Jobbik miskolci elnökét

Gyanúsítottként hallgatták meg kedden Szegedi Mártont, a Jobbik Magyarországért Mozgalom miskolci elnök-frakcióvezetőjét a miskolci rendőrkapitányságon, majd rabosították- erről maga a politikus számolt be.

A Jobbik miskolci elnök-frakcióvezetője úgy fogalmazott: az ok szerinte a "szokásos", azaz "a hatalom szerint a Jobbik politikusa alaptalanul gondolja a város volt szocialista polgármesteréről, hogy megkárosította a miskolciakat".

A rendőrség elhagyása után Szegedi Márton az MTI-nek azt mondta: rendkívül felháborítónak és megalázónak tartja ezt a helyzetet, azt hogy "a megszűnés szélén álló szocialista párt és pártkatonái a magyar jogrendszer hézagait kihasználva ilyen módon próbálják politikai ellenfeleiket ellehetetleníteni, illetve valós mondanivaló híján sajtófelülethez jutni".

Szegedi Márton közölte: az eljárást Káli Sándor - Miskolc korábbi MSZP-s polgármestere) - kezdeményezte, amiért ő egy tavaly szeptemberi jobbikos választási kiadványban "összefüggésbe hozta személyét azokkal az adatokkal alátámasztott visszaélésekkel, amelyeket az elmúlt nyolc évben a szocialista városvezetés követett el a borsodi megyeszékhely adófizetőinek a kárára".

Azt mondta, akkor - a Jobbik győzelme esetén - kilátásba helyezte az MSZP-s politikusok, köztük Káli Sándor elszámoltatását is.

A kihallgatás után a miskolci rendőrkapitányság munkatársai rabosították Szegedi Mártont, majd hazaengedték.

Az ügy kapcsán Szegedi Márton védőügyvédje elmondta, még kedden beadvánnyal fordulnak a nyomozóhatósághoz tekintettel arra, hogy meglátásuk szerint az elnök-frakcióvezető semmilyen jogszabályt nem sértett meg.

Szegedi Márton emlékeztetett arra, hogy az említett kampányidőszakban már "élvezhette a rendőrség vendégszeretetét, amiért eltávolított egy Jobbik plakátra jogtalanul kihelyezett szocialista transzparenst", akkor a bíróság jogsértés hiányában felmentette.

A Jobbik miskolci vezetője - a rabosítást követően - az ügyben sajtóközleményt is kiadott.

Ebben azt írja: "miközben a Fidesz a szélsőjobboldali árnyékokat kergeti, addig az ország és Miskolc megnyomorítói nemhogy a vádlottak padján nem ülnek, de a Fidesztől mit sem zavartatva vonhatnak eljárás alá, s mocskolhatnak be minket, rendpárti politikusokat, akik nem hajlandóak csatlakozni a Fidesz-MSZP korrupcióban gyökerező nagykoalíciójához".

A sajtóközleményben a pártvezető annak a véleményének adott hangot, hogy a jobbikosok "nem illenek bele az elmúlt húsz év mutyi-rendszerébe", ezért napi szinten vonják őket jogi eljárás alá immár számos bírósági döntés birtokában alaptalanul, miközben "az egykori és jelenlegi kormánypártok politikusai kivétel nélkül megtagadják egymás mentelmi jogának felfüggesztését. Így hiúsulhat meg a miskolci szocialisták első emberének felelősségre vonása is" - írta Szegedi Márton a közleményben.

Gaskó Bertalan, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője megerősítette, hogy a miskolci rendőrkapitányságon - egy becsületsértési ügyben - valóban gyanúsítottként hallgatták meg az érintett személyt. A szóvivő az ügyben további részleteket nem kívánt közölni.

Címlapról ajánljuk
Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Kimi Antonelli világbajnoki címének hátteréről, az idény alakulásáról, az új bajnoknak a többiekhez fűződő viszonyáról, és a hátralévő versenyek tétjéről beszélt Wéber Gábor Forma–1-es kommentátor az InfoRádió Aréna című műsorában.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Stewe Witkoff amerikai különmegbízott bejelentette, hogy november 10 és 11 között kerül megrendezésre a következő orosz-ukrán béketárgyalás Abu-Dzabiban. Dmitro Lubinec ukrán és Jana Lantratova orosz emberi jogi biztos levélben kéri az amerikai first lady, Melania Trump segítségét abban, hogy a herszoni Oleski környékére kihirdetett tűzszünetet más régiókra is kiterjesszék. A közelmúlt katonai puccsai óta Oroszországhoz egyre közelebb kerülő Mali és Niger azzal vádolja az ukrán titkosszolgálatot, hogy ellenzéki fegyveres csoportokat támogat a Száhel-övezetben. Kijev tagadja a vádakat. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×