Infostart.hu
eur:
364.72
usd:
325.81
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Nem tervezi rádióműsor vezetését az államfő

Schmitt Pál államfő részéről fel sem merült annak lehetősége, hogy a közeljövőben egy rádióműsort vezessen - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) társadalmi kapcsolatokért felelős hivatalvezetője. Kiss Norbert ezzel az eMasa médiaszakmai portál értesülését cáfolta.

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) kiadásában megjelenő honlap kedden saját információra hivatkozva arról számolt be, hogy összeállt a közszolgálati rádió új, őszi műsorstruktúrája, amelyben többek között Schmitt Pál köztársasági elnöknek is lehet saját műsora. Ebben a portál értesülései szerint az államfő sportolókkal beszélgetne.

Kiss Norbert ugyanakkor úgy fogalmazott: a honlap téves információk alapján írta cikkét.

Az eMasa megkereste a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) szóvivőjét is, aki - mint írják - "sem megerősíteni, sem cáfolni" nem kívánta értesüléseiket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Kimi Antonelli világbajnoki címének hátteréről, az idény alakulásáról, az új bajnoknak a többiekhez fűződő viszonyáról, és a hátralévő versenyek tétjéről beszélt Wéber Gábor Forma–1-es kommentátor az InfoRádió Aréna című műsorában.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Stewe Witkoff amerikai különmegbízott bejelentette, hogy november 10 és 11 között kerül megrendezésre a következő orosz-ukrán béketárgyalás Abu-Dzabiban. Dmitro Lubinec ukrán és Jana Lantratova orosz emberi jogi biztos levélben kéri az amerikai first lady, Melania Trump segítségét abban, hogy a herszoni Oleski környékére kihirdetett tűzszünetet más régiókra is kiterjesszék. A közelmúlt katonai puccsai óta Oroszországhoz egyre közelebb kerülő Mali és Niger azzal vádolja az ukrán titkosszolgálatot, hogy ellenzéki fegyveres csoportokat támogat a Száhel-övezetben. Kijev tagadja a vádakat. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×