Infostart.hu
eur:
364.66
usd:
325.65
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Elszigetelné a szélsőségeseket az MSZP

Az MSZP közös fellépésre, összefogásra hív minden olyan magyarországi pártot, szervezetet és intézményt, amely fontosnak tartja a szélsőséges nézetek és képviselőik elszigetelését.

Kovács László, az MSZP alelnöke emlékeztet: a szocialista párt még a norvégiai terrorista támadás estéjén elítélte a tömeggyilkos akciót; kifejezte részvétét az áldozatok hozzátartozóinak és szolidaritásáról biztosította testvérpártját, a Norvég Munkáspártot, amelynek ifjúsági tábora volt az akció egyik színhelye.

Azóta a gyilkos vallomásából kiderült, hogy tettével a számára gyűlöletes baloldali értékrend és nézetek képviselőit kívánt elrettentő csapást mérni - fűzi hozzá a szocialista országgyűlési képviselő.

Kiemeli: a magyar szocialistáknak meggyőződése, hogy ebben a helyzetben a baloldalnak kezdeményezően kell fellépnie a gyűlölködés ellen, amely az első lépés a gyilkos akciókhoz vezető úton.

"A most célba vett baloldal fellépése azonban nem elég, hiszen más, a terrorizmussal szemben álló erők is ugyanígy célponttá válhatnak" - mutat rá Kovács László.

A politikus szerint a lehető legszélesebb körű összefogásra van szükség Magyarországon, hiszen a tömeggyilkosnak saját bevallása szerint magyarországi kapcsolatai is vannak.

"Össze kell fogni a gyűlöletet elutasító, a szabadságot és a demokráciát megvédeni kész pártoknak, civil szervezeteknek és mozgalmaknak, valamint az egyházaknak" - hangsúlyozza Kovács László, megjegyezve, hogy összefogásra van szükség egész Európában, sőt világméretekben is, hiszen a terrorista nem csak magyarországi elvbarátait említette, hanem szólt az övéhez hasonló nézeteket valló szervezetek nemzetközi kapcsolatairól is.

Címlapról ajánljuk
Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Sokkal bátrabb költségvetési tervezetre lenne szükség 2027-ben ahhoz, hogy 2032-re be lehessen vezetni az eurót Magyarországon – mondta Surányi György volt jegybankelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott, „A forinttól az euróig: úton a közös valuta felé” című kerekasztal-beszélgetésen. A közgazdász hozzátette, a rezsicsökkentéshez, a fiatalok és az édesanyák adómentességéhez is hozzá kell nyúlnia a kormánynak az eurózónához való csatlakozás érdekében.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Stewe Witkoff amerikai különmegbízott bejelentette, hogy november 10 és 11 között kerül megrendezésre a következő orosz-ukrán béketárgyalás Abu-Dzabiban. Dmitro Lubinec ukrán és Jana Lantratova orosz emberi jogi biztos levélben kéri az amerikai first lady, Melania Trump segítségét abban, hogy a herszoni Oleski környékére kihirdetett tűzszünetet más régiókra is kiterjesszék. A közelmúlt katonai puccsai óta Oroszországhoz egyre közelebb kerülő Mali és Niger azzal vádolja az ukrán titkosszolgálatot, hogy ellenzéki fegyveres csoportokat támogat a Száhel-övezetben. Kijev tagadja a vádakat. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×