Infostart.hu
eur:
361.89
usd:
317.33
bux:
143889.34
2026. július 21. kedd Dániel, Daniella

Martonyi: Szükség van egy az európai integráció kérdéseivel foglalkozó szakmai körre

Magyarországon is szükség van egy olyan szakmai kör kialakulására, amely sajátjaként kezeli az európai integráció kérdéseit, és megismerteti azokat a közvéleménnyel - hangsúlyozta Martonyi János szerdán, amikor megköszönte a sajtónak a magyar EU-elnökségi félévben nyújtott munkáját.

A külügyminiszter kifejtette: még sokat kell dolgozni azon, hogy az európai integrációs gondolatot és annak szakmai kérdéseit "jobban bevigyék" a magyar közvéleménybe.

Megjegyezte, hogy a 2011. első félévi soros magyar EU-elnökség fontos céljai között szerepelt Magyarország és az európai integrációs folyamat egymáshoz közelítése. Azt mondta, nem reális kívánság, hogy ezek a témák rendszeresen foglalkoztassák a közvéleményt, hiszen nem feltétlenül ragadják meg az emberek figyelmét, de az uniós témájú háttérbeszélgetéseket folytatni kell, s ezekben személyesen is kész részt venni.

Martonyi János a sajtó együttműködését megköszönve úgy fogalmazott: az EU-elnökség közös munka volt, amelyben a médiavilág is részt vett. "A siker - mert meggyőződésem, hogy ez komoly siker - mindannyiunké" - mondta, és hozzátette: nem csak a közigazgatásra, a kormányzatra és a sajtóra gondol, hiszen a kulturális rendezvényeken és egyéb eseményeken keresztül a magyar elnökség sok embert megmozgatott.

Robák Ferenc - aki az EU-elnökség operatív ügyekért felelős kormánybiztosa volt - az MTI-nek elmondta: minden minisztérium részt vett az elnökség szakmai-logisztikai munkájában. A tárcák az elnökség idejére bővítették állományukat sajtós, protokollos és szakértői feladatok ellátására, és ilyen, határozott idejű szerződéses embereket a Külügyminisztérium vett fel legnagyobb számban.

Közülük a legjobbakat a tárcák igyekeznek megtartani, azok, akik bizonyítottak, a minisztériumok állományában maradhatnak - mondta Robák Ferenc, akinek kormánybiztosi megbízatása szeptember végén jár le, majd visszatér "normális szakmájához", a diplomáciához (korábban Brüsszelben és Tunéziában is dolgozott nagykövetként).

Bakos Piroska volt EU-elnökségi szóvivő azt mondta az MTI-nek, még nem döntötte el, hol folytatja karrierjét.

Címlapról ajánljuk
Elkezdődött a Tusványos – Orbán Viktoron és Magyar Péteren mindenki szeme

Elkezdődött a Tusványos – Orbán Viktoron és Magyar Péteren mindenki szeme

Kedden elkezdődött a vasárnapig tartó 35. Tusványos, amelyen szombaton Orbán Viktor korábbi miniszterelnök is felszólal. Az új kormányfőt, Magyar Pétert azonban nem hívták meg, amit ő kedden is sérelmezett az Országgyűlésben, mondván, a rendezvényt több százmillió forinttal támogatták.

Reagált az ügyészség: az NKA-ügy miatt jártak a Fidesz-szerverközpontban

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség folytat nyomozást az NKA-ügyben hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt folyó ügyben. Ezen eljárás során került sor a kérdésben említett eljárási cselekményekre, erről azonban az eljárás érdekei miatt részletesebb tájékoztatás nem adható – közölte az ügyészség annak kapcsán, hogy a Fidesz-központban jártak.
inforadio
ARÉNA
2026.07.21. kedd, 18:00
Deák András
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×