A 97 éves Képíró Sándort az ügyész azzal vádolta, hogy 1942. január 21-23. között, egy újvidéki razzia során az egyik járőrcsoport parancsnokaként közreműködött ártatlan civilek törvénytelen kivégzésében.

Képírót a mentők vitték be a bíróság épületébe, mert a férfi egy hete kórházban van, a tárgyalóterembe is infúzióra kötve érkezett. Az utolsó szó jogán pszichológusa úgy tolmácsolta szavait: "ártatlan vagyok, soha nem öltem, nem raboltam, a hazámat szolgáltam. 1996-ban azért tértem haza, mert Magyarország nélkül számomra nincs élet."

A kétnapos ítélethirdetés első napján Varga Béla bíró részletesen előadta a bíróság álláspontját az újvidéki razzia eseményeiről. Eszerint 1942 januárjában a délvidéki megszállás után partizánmozgalom alakult ki a térségben, visszaszorítására a belügyminiszter és a honvédelmi miniszter utasítására általános tisztogatást és razziát rendeltek el.

A bíróság szerint ennek során január elejétől több száz-ezer ártatlan embert öltek meg, amit a katonai vezetés igyekezett titokban tartani. Varga Béla azt mondta: nem valószínű, hogy Képíró, aki a magyar királyi csendőrségnél teljesített szolgálatot, erről tudott, mivel elhallgatták a történteket.

Január 23-án, nem tisztázott, hogy milyen utasítás alapján, a razzia délelőtt 11 óra után fordulatot vett, és a kísérőegységek az emberek egy részét már nem a leventeotthonban működő igazolóbizottság elé vezették, hanem egyenesen a Duna-parti kivégzőhelyre. Akik mégis a bizottság elé kerültek, azok többségét szintén a Duna-partra vitték. A bíró azt közölte: biztos, hogy Képíró reggel még nem szerezhetett erről tudomást.

A kivégzéseket délután 3 óra körül állították le, akkor 600 embert kísértek vissza a partról. Addig a bíróság szerint összesen több mint 800 embert végeztek ki.

A bíró óriási mentő körülménynek és Képíró emberi magatartására utaló jelnek nevezte azt az esetet, amikor a vádlott megmentette annak a szállodatulajdonos családnak az életét, amelynek a szállójában ő is lakott. Varga Béla közölte: a mentőakció abban az időben történt, amikor a vád szerint Képíró emberei megöltek egy házaspárt, valamint egy férfit és egy nőt. A bíró elmondása szerint semmi sem bizonyítja, hogy azok a vádlott emberei voltak, hiszen a razziában szintén részt vevő határvadászok ugyanolyan kakastollas kalapot viseltek, mint a csendőrök, s a kivégzéseket főként katonák hajtották végre.

A Képíró és társai ellen 1944-ben hozott ítéletről Varga Béla azt mondta: az ítéletet nem lehet bizonyítékként értékelni, mert kollektív ítélet, és nem az egyéni felelősséget kereste. Mint hozzátette, az ítéletet hatályon kívül helyezték, és visszaküldték a vezérkari főnökhöz, aki az ügy ura volt. Döntésére az elítélteket rehabilitálták, visszakapták rendfokozatukat és beosztásukat.

Az ítélethirdetést, a bizonyítékok részletes értékelését kedden folytatja a bíróság.

A tárgyaláson jelen volt a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ igazgatója, Efraim Zuroff, valamint Vladimir Vukcevic, a háborús bűnök kivizsgálásáért felelős szerb különleges ügyész. 2008-ban Vukcevic hivatala Zuroff-fal együtt kérte a Képíró elleni vizsgálat megindítását.

Efraim Zuroff újságíróknak nyilatkozva "botránynak" nevezte Képíró Sándor felmentését.

"Az ügyész tájékoztatott bennünket, hogy fellebbezést nyújtanak be az ítélet ellen"- mondta a Wiesenthal központ igazgatója, megjegyezve, hogy Képíró Sándor továbbra is a háborús bűnösökről vezetett listájuk első helyén szerepel.

"Ez a per a Simon Wiesenthal Központnak köszönhetően jött létre, amely 2006-ban információkat szolgáltatott Képíróval kapcsolatban a magyar hatóságoknak" - közölte a 2005-ben elhunyt "nácivadász" nevét viselő szervezet vezetője.

Ana Frenkel, a Wiesenthal központ újvidéki (szerbiai) irodájának képviselője azt mondta: az ítéletben "nincsen semmi váratlan egy olyan társadalom részéről, amely még nem érett meg arra, hogy szembenézzen a múltjával".

Képíró Sándor a háború után évtizedekig Argentínában élt, 1996-ban tért vissza Magyarországra. Annak idején két tárgyalás is zajlott ellene: 1944-ben 10 évre ítélték a Magyar Hadsereghez való hűtlensége és rossz hírnév keltése miatt (ezt az ítéletet a német megszállás után érvénytelenítették), majd 1946-ban a Népbíróság 14 évre ítélte háborús bűnök miatt.