Infostart.hu
eur:
364.76
usd:
325.71
bux:
0
2026. november 3. kedd Győző

Már most csökkentené képviselői számát a Fidesz

Lapértesülések szerint a Fidesz már elkezdte kiválogatni azokat az országgyűlési képviselőit, akik a 2014-es választásokon kisebb létszámú parlamentben folytathatják majd a munkát.

A kormány az Országgyűlési képviselők számát 386-ról a 2014-es választásokon nagyjából 200-ra csökkentené. A Fidesz-KDNP-nek jelenleg 262 parlamenti képviselője van, így sokan közülük biztosan nem kerülhetnek be a következő országgyűlésbe.

A Fidesz vezetése már most elkezdte annak a körnek a kialakítását, akik részt vehetnek majd a 2014-es választásokon.

Lázár János fideszes frakcióvezető az Origónak adott interjúban elmondta: már zajlanak a beszélgetések arról, kik lesznek azok, akik számolhatnak a jelöltséggel, és kik azok, akik kiesnek ebből a körből. A frakcióvezető úgy fogalmazott: "Mindenkivel beszélünk, hogy kinek milyen ambíciói vannak, ki mit szeretne, ki mit gondol erről." Lázár János elmondta azt is: az egyeztetések már több hónapja tartanak.

Egy neve elhallgatását kérő fideszes képviselő szerint a meghallgatások egy része már megvolt. A képviselőkre egy nagyjából negyed órás beszélgetés vár, amely a honatya jövőbeni terveire irányul. Van olyan képviselő, aki már most jelezte: nem kíván indulni a 2014-es parlamenti választásokon.

Az országgyűlési képviselői kör egyik szűkítési lehetősége az lenne, ha bevezetnék az összeférhetetlenséget a polgármesteri és képviselői pozíció között - bár erről hivatalos döntés még nem született. Az összeférhetetlenség érintené a Fidesz több vezető politikusát, például Lázár Jánost, Kósa Lajost, Pokorni Zoltánt vagy Rogán Antalt is.

Kormánypárti értesülések szerint a képviselők ügyében a döntést a Fidesz választmánya hozza meg. Aki nem fogadja el a döntést, az Orbán Viktor miniszterelnök-pártelnöknél reklamálhat. A végső döntést ő mondja ki.

Egy befolyásos kormánypárti képviselő szerint több honatya szeretne újra indulni 2014-ben, mint ahány hely lehet, így a párt várhatóan más területen számít majd a leköszönő képviselőkre.

Lázár János egy interjúban úgy fogalmazott: hónapokon belül el fog dőlni, hogy kik folytathatják a képviselői munkát 2014-ben. Ebbe azonban természetesen az új választási törvény és a 2014-es választási eredmények is beleszólnak majd.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Komoly ellentétek miatt közös közlemény nélkül ért véget a G20-csoport pénteken kezdődött kétnapos atlantai külügyminiszteri találkozója. A feszültséget jól mutatta, hogy Marco Rubio amerikai külügyminiszter lemondta a hagyományos csoportképet is, több európai diplomata pedig bojkottal fenyegetőzött Szergej Lavrov orosz külügyminiszter jelenléte miatt. Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője egyebek mellett arról beszélt az InfoRádióban, hogy mik voltak a legfőbb ellentétek a résztvevők között, és mennyire volt hangsúlyos Oroszország szerepe, részvétele.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerika lecsapott Iránra - Ugrik az olaj, esnek a tőzsdék

Amerika lecsapott Iránra - Ugrik az olaj, esnek a tőzsdék

Hétfőn az iráni deeszkalációs várakozások emelkedésének hatására jelentős esést láthattunk az energiaárakban, az AI-trade körüli aggodalmak fokozódása miatt azonban nem volt felőhetlen az öröm a tőzsdéken. Ezt követően viszont kedd reggelre sajtóértesülések szerint az Egyesült Államok támadást hajtott végre az Iránhoz tartozó Kesm szigete ellen, miközben a Trump-kormányzat nyilvánosan arról beszél, hogy egyre közelebb kerülhetnek a diplomáciai megállapodáshoz. Az események hatására emelkedik az olajár, illetve jöhet az újabb esés a tőzsdéken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×