Infostart.hu
eur:
364.24
usd:
325.29
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles

Öt gyermek van kórházban a táborozók közül

Már csak öt gyermek van kórházban a két káptalanfüredi táborból szerda óta beszállított negyvennégy beteg közül - közölte Varga Erika, Veszprém megye megbízott tiszti főorvosa pénteken.

Az ajkai és a tapolcai kórházban egy-egy, a veszprémiben pedig három gyermeket tartanak bent - tette hozzá, megjegyezve, hogy ők is csak addig maradnak a kórházakban, amíg a szülők értük nem tudnak menni.

A tiszti főorvos beszámolt arról is, hogy a 24 órás bakterológiai vizsgálatok eredményei eddig nem mutattak ki járványosan terjedő kórokozót.

A főorvos hétfőre ígérte a részletes laboratóriumi vizsgálat eredményét.

Az elmúlt napokban hasmenéssel, hányással és lázzal járó tünetekkel összesen 44 gyermeket, illetve fiatal felnőttet szállítottak az ajkai, a veszprémi és a székesfehérvári kórházba a Balatonalmádihoz tartozó Káptalanfüred két gyermektáborából.

A táborokat ellátó konyhát bezárták, ételmintákat vettek, mindent fertőtlenítettek, de a táborok működését továbbra is engedélyezték - tájékoztatta korábban Bujdosó László főorvos, a balatonfüredi tisztiorvosi szolgálat vezetőhelyettese az MTI-t. Több gyermeket azonban hazavittek a szüleik.

A főorvos az MTI-nek azt nyilatkozta, hogy az első gyorstesztek negatív eredményt mutattak a calici vírus fertőzésre. Hozzátette: ezt azonban mindössze négy minta alapján "produkálta" a teszt, így nem lehet kijelenteni, hogy nem calici fertőzés okozta a megbetegedéseket. A főorvos ugyanakkor arra is utalt: az sem biztos, hogy ételmérgezés okozta a megbetegedéseket.

Címlapról ajánljuk

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×