Infostart.hu
eur:
365.87
usd:
327.76
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

Tárki: nőtt a bizonytalanok aránya, gyengült az ellenzék

A Tárki júniusi pártpreferencia-kutatása szerint eddigi csúcsra ért a pártválasztásukban bizonytalanok aránya, az ellenzéki pártok támogatottsága pedig jelentősen csökkent.

Az intézet közleménye szerint a bizonytalanok aránya igen közel került a megkérdezettek feléhez. A bizonytalanok létszámnövekedése korábban a kormánypártok terhére történt, júniusban viszont a Fidesz-KDNP táborának nagysága stagnált, míg az ellenzéki pártok támogatottsága jelentősen csökkent.

A Tárki havi rendszeres pártpreferencia-kutatása alapján a felnőtt lakosság körében továbbra is számottevő előnnyel vezet a Fidesz-KDNP a többi parlamenti párt előtt, de az őszi önkormányzati választások óta tartó trend júniusra megtorpant. A teljes népességen belül lényegében változatlan a kormánypártok támogatottsága, a pártválasztók között azonban nőtt, azaz a kormánypárti szavazók elkötelezettsége erősödött. A kutatók szerint e mögött az áll, hogy a pártválasztásukban bizonytalanok aránya ugrásszerűen nőtt az elmúlt egy hónapban, miközben az ellenzéki pártok mindegyikének népszerűsége csökkent.

Az ezer ember megkérdezésén alapuló, a 18 éves és idősebb lakosságot életkor, nem, iskolai végzettség és lakóhely szerint reprezentáló kutatás alapján a Fidesz-KDNP szavazótábora a teljes felnőtt lakosság körében a májusi 26-ról 27 százalékra változott, az MSZP-é pedig 14-ről 12 százalékra csökkent júniusra, azaz kismértékű és ellentétes irányú elmozdulás történt e tekintetben az elmúlt egy hónapban.

Ezzel szemben érzékelhető mértékben nőtt bizonytalanok és nem válaszolók aránya: míg májusban a választópolgárok 44 százaléka tartozott ide, addig júniusban már 48 százalékuk, azaz egyik hónapról a másikra 4 százalékponttal (azaz 10 százalékkal) nőtt a bizonytalanok tábora.

A pártválasztók körében a kormánypártok támogatottsága a májusi 48-ról 53 százalékra nőtt, miközben az MSZP-é 25-ről 24 százalékra csökkent, így a két párt támogatottsága közti különbség az elmúlt fél év szűkülő tendenciájával ellentétben júniusban nőtt.

Összességében a kormánypártok előnye továbbra is jelentős, és az ősz óta tartó folyamatos csökkenés hatása az elmúlt havi eredmények ellenére továbbra is érezhető: míg fél évvel ezelőtt a Fidesz-KDNP négyszer-ötször nagyobb szavazótáborral rendelkezett mint az MSZP, addig május után júniusban is a különbség lényegében kétszeres, bár egy kicsit nőtt az elmúlt hónapban.

A másik két parlamenti párt támogatottsága is csökkent. Míg a Jobbik tábora a teljes népesség körében 9-ről 8 százalékra csökkent, a pártválasztók körében pedig májusban és júniusban is egyaránt 16 százalék, addig az LMP-é a teljes népességen belül a 4-ről 3 százalékra, a pártválasztók között pedig 8-ról 6 százalékra csökkent az elmúlt egy hónapban - áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×