Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Jövő szombaton hivatalosan megalakulhat az új kormány

Jövő hét kedden kezdődik a parlament plenáris ülésén a kormányprogram vitája, amely szerda délutánig tart - közölte Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a házbizottság pénteki ülése után. Tájékoztatása szerint a miniszterjelöltek meghallgatása is megkezdődik jövő kedden, és pénteken ér véget.

Lázár János közölte: Orbán Viktor kijelölt kormányfő "a hét végén, ma, illetve a holnapi napon" nyújtja be az Országgyűlésnek "a következő kormány miniszterelnöki programját".

A program vitáját május 25-én, a 13 órai kezdést követő döntéshozatalok után kezdi meg a Ház egy tízórás vita keretben. Kedd délután a vezérszónoki felszólalások hangzanak majd el, szerdán pedig reggel 9 órától késő délutánig folytatódik a vita - mondta.

A program keddi-szerdai vitájában elhangzottakra Orbán Viktor május 29-én, szombaton 11 órakor válaszol, amely után szavaznak a programról. Ha ezt elfogadja az Országgyűlés, közjogi értelemben is Orbán Viktor lesz Magyarország új miniszterelnöke.

Lázár János beszámolt arról is, hogy a miniszterjelöltek meghallgatása is megkezdődik jövő kedden, és péntekig tart.

Orbán Viktor - miután letette a miniszterelnöki esküt - javaslatot tesz Sólyom Lászlónak a miniszterek kinevezésére, és ha a köztársasági elnök kinevezi a tárcavezetőket, a miniszteri eskütételek is megtörténhetnek május 29-én délután.

A Fidesz frakcióvezetője arról is szólt, hogy az Országgyűlés június 7-8-ig döntést hozhat minden egyes eddig a parlamentnek beterjesztett előterjesztés törvényi erőre emeléséről.

Hangsúlyozta: a "kormány megalakításához szükséges, szimbolikus, társadalmi jelentőségű" javaslatoknak a kormányalakítást követő tíz napon belüli elfogadására azért is szükség van, mert az Országgyűlésnek ezt követően elsősorban a kormány gazdasági témájú kezdeményezéseivel kell foglalkoznia.

Hozzátette: számos törvényjavaslat esetében május 31-én, illetve június 1-jén nyílik meg a döntéshozatal lehetősége.

Az önkormányzati képviselők választásával kapcsolatos kérdések is jövő kedden, illetve szerdán kerülnek majd a Ház elé - mondta.

Lázár János közölte azt is: a házbizottság ülésén Schmitt Pál házelnök tájékoztatást adott arról, hogy emlékülést kezdeményez a trianoni békediktátum 90. évfordulója alkalmából június 4-ére. Ezt a házbizottság ülésén részt vevő frakciók tudomásul vettek és támogattak - fűzte hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Vitézy Dávid közlekedési és beruházás miniszter Facebook-videóban számolt be róla, hogy a kormány elkezdte a korábban megkötött autópálya-koncesszió átvilágátását. A miniszter elmondta, hogy a 35 évre megkötött, 24 ezer milliárdos szerződésből az elmúlt négy évben 1024 milliárd forintot fizettek ki a koncesszornak. Magyar Péter miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy a Tisza-kormány nevében benyújtja az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítását. A javaslat 12 pontot tartalmaz, köztük a képviselők háromciklusos időkorlátját, a jelenlegi köztársasági elnök megbízatásának megszüntetését, valamint az Alkotmánybíróság függetlenségének erősítését. A módosítás emellett Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatalt hozna létre, csökkentené a sarkalatos törvények számát, és visszanevezné a vármegyéket megyékre. Cikkünk folyamatosan frissül a kormány legfrissebb döntéseivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×