Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Május 29-én alakulhat meg az új kormány

Orbán Viktor és kormánya május 29-én, szombaton tehet esküt az Országgyűlésben.

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a házbizottság keddi ülése után a kormányalakítás menetrendjét ismertetve azt mondta: a miniszterelnök-jelölt a hét végén terjeszti az Országgyűlés elé a programját, amelynek tárgyalását május 25-én, kedden délután kezdi a parlament.

Hozzátette: a programvita kétnapos lesz, azt követően pedig, május 27-28-án az illetékes bizottságok meghallgatják a miniszterjelölteket. Az új miniszterelnök és kormánya május 29-én, szombaton teheti le esküjét - közölte a frakcióvezető.

Lázár János hangsúlyozta: az Országgyűlés május 20-21-én kétnapos ülést tart.

Mint mondta, ezen a héten csütörtökön reggel 10 órakor kezdődik az ülés, amelyen döntenek az alkotmánymódosításról és a kormányzáshoz szükséges jogszabályokról. Ezt követően - fűzte hozzá a frakcióvezető - elkezdődik az önkormányzati képviselők választásáról szóló jogszabály általános vitája.

Csütörtökön délután pedig a parkolási rendeletek kapcsán fennálló "alkotmányos káoszban és áldatlan állapotokban rendet vágó" törvénymódosítások vitája lesz - közölte a politikus; este megkezdi az Országgyűlés a kettős állampolgárságról szóló törvény általános vitáját.

A pénteki ülésnappal kapcsolatban Lázár János annyit mondott, hogy 11 órakor kezdődik és több indítvány általános vitáját is megkezdik, közte a 2006. augusztus 20-i, október 23-i áldozatok kártalanításával, az állam felelősségének elismerésével kapcsolatos határozati javaslatét. Este a Ház lezárná az önkormányzat választás feltételeit megteremtő előterjesztés és a kettős állampolgárságról szóló törvényjavaslat részletes vitáját is - szögezte le.
Május 29-én, szombaton alakulhat meg az új kormány - mondta a házbizottság ülése után a Fidesz frakcióvezetője. **** Lázár János a kormányalakítás menetrendjét ismertetve azt mondta: a miniszterelnök-jelölt a hétvégén terjeszti az Országgyűlés elé a programját, amelynek tárgyalását kedden kezdi a parlament. Hozzátette: a miniszterjelölteket május 27-és és 28-án hallgatják meg az illetékes bizottságok, Orbán Viktor és kormányának tagjai pedig szombaton tehetik le az esküt.

Címlapról ajánljuk
Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.

Hogyan vissza a hatalomba - történelmi Orbán-beszédre számítanak

Idén 35. alkalommal rendezik meg a Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort, amely a megszokottnál is nagyobb figyelemre számíthat: 17 év után először vesz részt a Fidesz ellenzéki szereplőként a rendezvényen, Orbán Viktor pedig mandátum nélkül, választási vereséget követően áll színpadra.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Orosz nagyvárosokat lőnek az ukránok, váratlanul tűzszünetet ajánlott Moszkva – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Orosz nagyvárosokat lőnek az ukránok, váratlanul tűzszünetet ajánlott Moszkva – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Az orosz hatóságok szombati tájékoztatása szerint az éjszaka folyamán nagyszabású ukrán dróntámadás érte Szentpétervárt és a környező Leningrádi területet. A beszámolók alapján a csapások egy jelentős olajexportot bonyolító balti-tengeri kikötőt is érintettek. Orosz források a védelmi minisztériumra hivatkozva arról írnak, hogy Oroszország kész átadni Ukrajnának az elesett katonák holttestét Kosztyantinyivkánál, és ennek érdekében ideiglenes tűzszünetet javasol a városban – számolt be az Ukrajinszka Pravda. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×