Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Horváth Csaba: Nincs konfliktus Gyurcsány és Mesterházy között

Az MSZP főpolgármester-jelöltje szerint nem szabad sem alábecsülni, sem túlértékelni Gyurcsány Ferenc terjedelmes kritikai elemzését a szocialista pártról. Horváth Csaba az InfoRádió Aréna című műsorában úgy vélekedett, hogy bár a volt pártelnök-kormányfő alaposan elemez több problémát, nem vesz figyelembe kulcsfontosságú körülményeket, például az önkormányzati választásokat.

Nem látok konfliktust Gyurcsány Ferenc és Mesterházy Attila között - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az MSZP főpolgármester-jelöltje, aki hozzátette: a Gyurcsány Ferenc által írt több mint 40 oldalas dokumentumot nem értékeli túl, de alá sem.

Gyurcsány Ferencnek nagy rálátása van a társadalmi és a politikai folyamatokra, ebből a szempontból a dolgozat kiemelkedő jelentőségű - hangsúlyozta Horváth Csaba, aki azonban hangsúlyozta: a volt pártelnök-kormányfő nem vesz figyelembe olyan fontos szempontokat, mint például a közelgő önkormányzati választás.

Horváth Csaba nem a személyi változásokra helyezné a hangsúlyt. Úgy véli, elsősorban arról kell vitázni, milyen baloldalt és Magyarországot szeretnének.

A következő időszakban a személyi kérdések helyett a programok vitáját kell előtérbe helyezni. Egy párttól a szavazók bizalmának a visszaszerzése sziszifuszi munkát igényel, hiszen a bizalom elvesztése sem egy perc "munkája" volt - mondta a szocialista politikus.

Ha szombaton az MSZP választmánya a teljes tisztújítás mellet dönt, akkor egy hónapon belül minden programnak az asztalon kell lennie, hogy az alapszervezetek szintjéig megvitatva kialakuljon az a hangulat, amelyhez az MSZP delegáltjai választanak egy megfelelő elnököt. Vagyis először a program, utána a jelölt - hangsúlyozta Horváth Csaba.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megkezdődtek a nyolcaddöntők a foci-vb-n: Marokkó jutott először a legjobb 8 közé

Megkezdődtek a nyolcaddöntők a foci-vb-n: Marokkó jutott először a legjobb 8 közé

Marokkó 3-0-ra legyőzte Kanadát, és ezzel a negyeddöntőbe jutott a labdarúgó-világbajnokságon. A Paraguay–Franciaország meccs győztese vár rajuk a nyolc között. Kanada az első kieső a három rendező ország közül, az Egyesült Államok és Mexikó még versenyben van.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×