Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács

Horváth Csaba: Miért ne lenne esélyem megnyerni a főpolgármester-választást?

Az autózás vonzó alternatíváját kell megteremteni Budapesten - mondta az MSZP főpolgármester-jelöltje az InfoRádió Aréna című műsorában. Horváth Csaba hozzátette: a díjmentes tömegközlekedés az egyik eszköz lenne arra, hogy az utazók ne a környezetszennyezőbb megoldást válasszák.

Az MSZP főpolgármester-jelöltje emlékeztetett arra, hogy május elsején a Városligetben bejelentette: az MSZP 2013-ig bevezetné a díjmentes közösségi közlekedést Budapesten. Az ingyenes közösségi közlekedést azok vehetnék igénybe, akik legalább négy éve állandó budapesti lakosok, vagy diákként a fővárosban tanulnak. Horváth Csaba szerint ezt a parkolási díjbevételekből, valamint abból lehetne finanszírozni, hogy Budapesten bevezetnék a környezetvédelmi zöldzónákat.

A szocialista politikus az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: beszéde közepén tért erre a sajtó és a közvélemény által kiragadt pontra, előtte viszont arról beszélt, hogy Budapest a hétköznapokon 3 milliósra duzzad, az ebből adódó környezeti ártalmak ellen pedig radikálisan fel kell lépni.

Évente kétezer budapesti hal meg a környezetszennyezés miatt, és 100 ezer betegszik meg ezzel összefüggésben, ezért erre gyors megoldás kell találni - hangoztatta a politikus, aki szerint a díjmentesség eszköz lenne arra, hogy a környezetszennyező közlekedés helyett a környezetbarátabb tömegközlekedést válasszák a budapestiek.

Ezt úgy lehetne elérni, hogy az autósoknak parkolási lehetőséget biztosítunk, és megteremtjük a alternatívát, például úgy, hogy forgalmi előnyt adunk a buszoknak (zöldre váltana a lámpa, ha tömegközlekedési jármű közlekedik) és tiszta, klimatizált járműveket állítunk forgalomba - mondta Horváth Csaba, aki szerint ezer busz cseréjére lenne szükség a fővárosban, amelynek a költsége 40 és 60 milliárd forint között lenne.

Arra a kérdésre, hogy miért pont akkor hozták nyilvánosságra ezeket a terveket, amikor kevés az esélye, hogy szocialista főpolgármestere legyen Budapestnek, Horváth Csaba úgy válaszolt: a fővárosban a parlamenti választáson a Fidesz területi listán érdemben nem nyert, és kiegyensúlyozott, kiegyenlített volt a két párt között a verseny.

Miért ne lenne esélyem nyerni a főpolgármester-választáson? - kérdezett vissza Horváth Csaba.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×