Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Az SZDSZ sorsára juthat az MSZP - lapszemle

A Népszabadság arról ír, hogy amennyiben az önkormányzati választásokig nem kerül sor az MSZP-ben a teljes körű tisztújításra, akkor a párt nem szerzi vissza a hitelét, és a helyhatóságokban is katasztrofális versegét szenved.

Ezt állítják azok a vidéki szocialisták, akik a választás után lemondtak párttisztségükről. Egyikük szerint, ha most nem történik meg a teljes tisztújítás, akkor az MSZP-ben is a szabad demokratáknál tapasztalt Kóka - Retkes-effektus érvényesül: mire a párt megújul, már nemcsak a parlamenti frakciókban, hanem az önkormányzatokban sem lesz hatása azokra a politikusokra, akik a nevében politizálva eljátszották a hitelét.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy bár az Országgyűlés két évvel ezelőtt felkérte az akkori kabinetet egy olyan végrehajtható törvény kimunkálására, amely elrendeli a leköszönő kormánytagok vagyonosodási vizsgálatát, a jogszabály sem a Gyurcsány-, sem a Bajnai-érában nem készült el. A napilap szerint, míg az elmúlt három évben több mint húszezer ember ellen indított vagyonosodási vizsgálatot az adóhatóság, a most távozó miniszterek és a miniszterelnök megússza az efféle ellenőrzést.

Az Index szerint körülbelül 3,3 milliárd forintból készülhet el A nap szerelmese című romantikus kalandfilm világhírű festőnk, Munkácsy Mihály életéről. A forgatókönyvet Fonyódi Tibor jegyzi, a rendező Káel Csaba, az operatőr Zsigmond Vilmos lesz. A nemzetközi sztárok bevonásával, európai koprodukcióban, angol nyelven készülő filmet 2012-ben láthatja a közönség.

A Világgazdaság arról ír, hogy senkinek sem kellenek a három éve bezárt kórházak, így az üresen tátongó épületek őrzésére több mint 110 millió forintot költ a nemzeti vagyonkezelő. Újra át kell gondolni az épületek hasznosítását, de addig is meg kellene óvni az enyészettől a betegdokumentációt és az OPNI műemlék kápolnáját. Az ingóságok nagy részét az EKI 49 millióért értékesítette, a tárgyakról a napokban készült el a műértők szakvéleménye, azok valószínűleg múzeumokba kerülnek.

Meglepetések és lényegi hatás nélkül esünk majd túl az első negyedéves magyar gyorsjelentési szezonon - vélik a Napi Gazdaság által megkérdezett elemzők, akik szerint alapvetően a nemzetközi hangulat diktálja a tempót Budapesten is. Így könnyen lehet, hogy a jó számok is csupán az esés mérséklésére lesznek elegendőek. Az azonban biztosnak látszik, hogy a dollár erősödése a gyógyszercégek mellett a Mol számára is kedvező fejlemény volt, míg az OTP a csökkenő jegybanki alapkamat miatt visszaeső kamatmarzzsal szembesülhet idén.

A penzcentrum.hu a teljes hiteldíj-mutatók és a havi törlesztő-részletek mellett arra volt kíváncsi, miként alakult a hiteligénylések száma 2010-ben, változtak-e az igénylési feltételek, jelentkezett-e az adott bank valamilyen újítással, van-e érvényben akció, mennyi az ügyintézési idő, mekkora az átlagosan igényelt hitelösszeg és futamidő, valamint mekkora az elutasítások aránya. Hol adják a legolcsóbban a személyi kölcsönt - kiderül a portál összeállításából.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megkezdődtek a nyolcaddöntők a foci-vb-n: Marokkó jutott először a legjobb 8 közé

Megkezdődtek a nyolcaddöntők a foci-vb-n: Marokkó jutott először a legjobb 8 közé

Marokkó 3-0-ra legyőzte Kanadát, és ezzel a negyeddöntőbe jutott a labdarúgó-világbajnokságon. A Paraguay–Franciaország meccs győztese vár rajuk a nyolc között. Kanada az első kieső a három rendező ország közül, az Egyesült Államok és Mexikó még versenyben van.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×