Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Prőhle Gergely: Hazánk megérett a múlt megismerésére

Szembe kell nézni azzal, hogy a magyarországi egyházak min mentek keresztül a diktatúra alatt - mondta az InfoRádiónak a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője. Prőhle Gergely szerint erre a hazai kereszténység és a társadalom is megérett.

Az evangélikus egyház 2005-ben döntött úgy, hogy módszeresen igyekszik az egyház állambiztonsági érintettségét feltárni. Ennek a munkának az első eredménye az a kötet, amely történeti, teológiai, levéltárosi és jogi szempontból tárgyalja a múlt megismerhetőségét - közölte Prőhle Gergely.

A Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője azt mondta: nehéz levonni általános következtetéseket az elmúlt korszakról. Szerinte a kádári konszolidáció ravasz rendszer volt, ellentétben a kommunizmus valóban sötét korszakaival, mert úgy tudott embereket korrumpálni, kompromittálni, hogy kifelé a rendezettség látszatát tudta kelteni - tette hozzá.

Ezeknek a kifinomult módszereknek a következménye, hogy nehéz állást foglalni arról, ki bűnös és ki áldozat - vélekedett az egyházfelügyelő.

Prőhle Gergely felhívta a figyelmet: a megsemmisített bizonyítékok ellenére sem szabad feladni a törekvést, hogy legalább megpróbáljuk kideríteni, mi történt valójában 1990 előtt.

Nem szabad megbocsátásról és megbékélésről beszélni úgy, hogy kísérletet sem teszünk a múlt feltárására. Nem a bűnösök keresése a cél, de a társadalomnak szüksége van arra a megtisztulásra, hogy szembe tudjon nézni a történtekkel - szögezte le az evangélikus egyház országos felügyelője. aki úgy véli, a keresztény közösség és az egész hazai társadalom is érett erre a feladatra.

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Érkezem – Orbán Viktor is elindul a DPK-táborba

„DPK-tábor, érkezem” – üzente közösségi oldalán Orbán Viktor pártelnök, jelezve, hogy személyesen is részt vesz a Digitális Polgári Körök hétvégi lakiteleki országos rendezvényén. A szombati nyitónapon a felszólalók kemény bírálatokat fogalmaztak meg a jelenlegi kormánnyal szemben.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Donald Trump egy pénteken kiadott rendeletével felfüggesztette az oroszellenes szankciós törvény kulcsfontosságú rendelkezéseit – köztük az orosz árukra kivetendő vámokat és az orosz olaj- és gázvásárlásokat büntető intézkedéseket –, mindössze néhány nappal a hatálybalépésük előtt. Ukrajna közben újraindította az orosz olajfinomítók elleni csapásokat: már hatodik egymást követő éjszaka korlátozták a légiforgalmat Moszkva felett, a fővárosi repülőtereken járatok százai torlódtak fel. A Fekete-tenger térségében kereskedelmi hajókat érnek dróncsapások, Nicușor Dan román elnök ezért a NATO nagyobb szerepvállalását kéri a térségben. A fronton az orosz vezérkar a Donyeck megyei erődváros, Dobropillja elfoglalásáról számolt be, Moszkva szerint pedig egyelőre nincs napirenden a béketárgyalások folytatása az amerikai küldöttséggel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×