Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Megalakult a Fidesz és a KDNP frakciója

Megalakult a Fidesz és a KDNP frakciója. A két képviselőcsoportot Lázár János, illetve Harrach Péter irányítja majd. A Fidesz képviselőcsoportjának a frakcióvezető és az új frakcióigazgató, Balla György mellett 22 helyettes vezetője lesz. Az országgyűlés elnökének Schmitt Pált, a Fidesz európai parlamenti képviselőjét jelöli a Fidesz.

Balsai István személyében miniszterelnöki megbízott vizsgálja majd a 2006 októberében történteket - jelentette be a kijelölt kormányfő a Fidesz-KDNP frakciószövetség alakuló ülésén az Országházban. Orbán Viktor hangsúlyozta: ez lesz az első döntés, amint megkapják a kormányzati felhatalmazást.

Úgy fogalmazott: nem fogják szó nélkül hagyni, ami 2006. október 23-án történt. A Fidesz elnöke szólt arról is, hogy a legsürgetőbb feladatok között az elszámoltatás és az ország gazdasági helyzetének javítása szerepel. Semjén Zsolt, a KDNP elnöke, leendő általános kormányfő-helyettes arról beszélt, hogy a Fidesz-KDNP kétharmados többségét a választópolgárok legitimálták.

Címlapról ajánljuk

Érkezem – Orbán Viktor is elindul a DPK-táborba

„DPK-tábor, érkezem” – üzente közösségi oldalán Orbán Viktor pártelnök, jelezve, hogy személyesen is részt vesz a Digitális Polgári Körök hétvégi lakiteleki országos rendezvényén. A szombati nyitónapon a felszólalók kemény bírálatokat fogalmaztak meg a jelenlegi kormánnyal szemben.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Donald Trump egy pénteken kiadott rendeletével felfüggesztette az oroszellenes szankciós törvény kulcsfontosságú rendelkezéseit – köztük az orosz árukra kivetendő vámokat és az orosz olaj- és gázvásárlásokat büntető intézkedéseket –, mindössze néhány nappal a hatálybalépésük előtt. Ukrajna közben újraindította az orosz olajfinomítók elleni csapásokat: már hatodik egymást követő éjszaka korlátozták a légiforgalmat Moszkva felett, a fővárosi repülőtereken járatok százai torlódtak fel. A Fekete-tenger térségében kereskedelmi hajókat érnek dróncsapások, Nicușor Dan román elnök ezért a NATO nagyobb szerepvállalását kéri a térségben. A fronton az orosz vezérkar a Donyeck megyei erődváros, Dobropillja elfoglalásáról számolt be, Moszkva szerint pedig egyelőre nincs napirenden a béketárgyalások folytatása az amerikai küldöttséggel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×