Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Nem számít káoszra a választási iroda - a nap legfontosabb hírei

Az Országos Választási Iroda vezetője szerint felkészültek a második választási forduló törvényes lebonyolítására. A Fidesz elnöke szerint a nemzeti ügyek végigviteléhez van szükség a kétharmados többségre. Az MSZP listavezetője ismét a Fidesz kétharmados többsége ellen emelte fel szavát.

Következik a második forduló

Az országgyűlési képviselőválasztás második fordulója után az 57 egyéni választókerületből legalább ötvenben azonnal, 19 óra után elindulhat az adatszolgáltatás - mondta az Országos Választási Iroda vezetője az InfoRádió Aréna című műsorában. Virág Rudolf nem számít a két héttel ezelőtti zűrzavar megismétlődésére. Hozzátette: a választás végleges eredménye legkésőbb május 15-ig megszületik.

A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának vezetője arról számolt be, hogy elenyésző számú támadás érte a választási tájékoztató rendszert az országgyűlési képviselő-választás első fordulójában. Ignácz István hangsúlyozta: ezek közül egyik sem ért célba, mert már az első biztonsági elem kiszűrte azokat, így kárt sem okozhattak.

Pénteken éjféltől vasárnap este 7 óráig országos szintű lesz a kampánycsend. Ez azt jelenti, hogy abban a 7 megyében is érvényes lesz a tilalom, ahol nem tartják meg a második fordulót.

Hit kérdése a kétharmad

A Fidesz elnöke biztos abban, hogy akinek alkalma van rá, elmegy szavazni vasárnap. Orbán Viktor a Magyar Nemzet Online-nak adott interjúban úgy fogalmazott: az emberek előtt felcsillant a lehetőség, hogy soha nem látott változásokat indítsanak el, és az egész ország érzi, hogy történelmet írhat, ami hatalmas hajtóerő. A Fidesz elnöke arra a kérdésre, hogy miért van szükség a kétharmados többségre azt mondta: ennek egyik fontos oka a nemzeti akarat és a nemzeti közösségi erő létezésébe vetett hit. Orbán Viktor hangsúlyozta: a másik a nemzet érdekét szolgáló intézkedések mielőbbi végrehajtása.

Kontroll

Az MSZP listavezetője szerint a második választási forduló tétje az, lesz-e demokratikus kontrollja Orbán Viktornak a parlamentben. Mesterházy Attila a szocialisták szegedi kampányzáróján azt mondta: a kérdés az, hogy az ellenzéki pártok csak bábuként lesznek jelen az Országgyűlésben, vagy komoly javaslatokat, alternatívákat is elő tudnak terjeszteni.

Jobbik-kassza

A Jobbik 48,4 millió forintos bevételt és 41,2 millió forintos kiadást könyvelhetett el tavaly a párt honlapján közzétett beszámoló szerint. A Vona Gábor pártelnök aláírásával ellátott dokumentum alapján a tagdíjakból 3,7 millió forint került a Jobbik kasszájába, míg a többi bevételt az egyéb hozzájárulások, adományok adták. A külföldiektől 91 ezer forint érkezett a párthoz.

Megszerették a politizálást

A Lehet Más a Politika listavezetője szerint az elmúlt két hónapban több ezer ember megszerette a politizálást, annak ellenére, hogy a politika száz-százötven éve szitokszó Magyarországon. Schiffer András az LMP fővárosi kampányzáróján azt mondta: pártja azt szeretné, ha a politikai viták a jövőben a XXI. század Magyarországáról szóljanak. Úgy fogalmazott: az LMP elkötelezett az elnyomottak és kizsákmányoltak, valamint a környezet védelme mellett.Kevesebb szavazót várnak

A két héttel ezelőttinél jóval alacsonyabb választói aktivitásra számít az országgyűlési választások második fordulójában a Nézőpont Intézet. Szabó Márk, a cég vezető elemzője az InfoRádióban azt mondta: a Fidesz-KDNP-nek reális esélye van a kétharmados többség megszerzésére.

Árvízkárok

Azonnali intézkedésre szólítja fel a kormányt és a miniszterelnököt az ár- és belvíz okozta mezőgazdasági károk elhárításáért a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége. A szervezet elnöke szerint összesen 1,2-1,6 milliárd forintra lenne szükség a védekezés finanszírozásához. Jakab István elmondta: az ár- és belvíz már eddig is jelentős károkat okozott, ugyanakkor a védekezési munkák a legtöbb helyen leálltak a pénzhiány miatt.

Tolvajok

A BKV szerint veszélybe kerülhet a kötöttpályás forgalom fenntartása a gátlástalan tolvajok miatt. A közlekedési társaság közölte: csütörtökön a 21-es villamos vonalán, a Mester utcában okoztak újabb károkat ismeretlen tettesek, akik a nemrég felújított szakaszon megrongálták a vezetékszekrényeket és elvágták a kábeleket, majd jelentős részüket magukkal vitték. A károkozások mértéke elérte az évi 200-250 milliós határt.

Bicikliseké a város

Szombat délután 2-től 4 óráig lezárják a Lánchidat a Critical Mass kerékpáros felvonulás miatt. A rendőrség tájékoztatása szerint az Erzsébet hídon csak Pestről Budára lehet majd közlekedni, emiatt több helyen torlódásra kell számítani.

Kiállítás

Szombaton nyílik meg Pécsett a Munkácsy Mihály 3 legjelentősebb bibliai témájú festményét bemutató tárlat. Az Ecce Homo, a Golgota és a Krisztus Pilátus előtt című alkotások együtt most először láthatóak a baranyai megyeszékhelyen.

Címlapról ajánljuk

Megint Messi: az argentinok csak hosszabbítás után tudták kiejteni a jól küzdő csodacsapatot a foci-vb-n

Lionel Messi rekorddöntő újabb gólja után is csak 1-1-re végzett a rendes játékidőben a címvédő Argentína és a vb-újonc Zöld-foki Köztársaság a foci-vb-n. Az afrikaiak még a hosszabbításban is tudtak egyenlíteni, de a vége 3-2 lett az argentinok javára, így Messiék nézhetnek szembe a Mo Szalah vezette Egyiptommal a nyolcaddöntőben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Íme 10 pénzügyi csapda, amibe tilos belesétálni nyaraláskor - Nagyot bukhat, aki nem figyel

Íme 10 pénzügyi csapda, amibe tilos belesétálni nyaraláskor - Nagyot bukhat, aki nem figyel

A nyári utazási szezonban különösen fontos, hogyan váltunk devizát és fizetünk külföldön, ugyanis a figyelmetlen utazókra kíméletlenül lecsapnak a keselyűk. A dinamikus devizakonverzió például színtiszta lehúzás, de rejtett és csak simán magas költségekkel is számolnunk kell, amikor akár valutára, akár devizára van szükségünk. Olykor a figyelmetlenséget vagy a kényelmet kell megfizetnünk. Tíz pontban gyűjtöttük össze, mi mindent kell észben tartanunk a nyaralási szezonban, ha külföldre utazunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×