Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Pető Iván: Emelkedettebb véget is érhetett volna az SZDSZ

Pető Iván szerint a magyar társadalom többsége elutasítja a jelenlegi intézményrendszert, a kapitalizmust és a politikai versenyt, és e körülmények között a liberalizmus sem lehet kívánatos. Az SZDSZ korábbi elnöke a Budai Liberális Klub hétfő esti rendezvényén beszélt, az eseményre mintegy százan voltak kíváncsiak. Elmondta: az MDF és az SZDSZ elemi hibákat követett el a kampányban, így választási kudarcuk nem meglepetés.

Az SZDSZ korábbi elnöke, búcsúzó parlamenti képviselő a Budai Liberális Klub hétfői rendezvényén pártjáról szólva elmondta: "lehetett volna ennél emelkedettebb vége", mert az MDF-fel való együttműködés mikéntje belőle csak az elhatárolódás igényét váltotta ki.

Hozzátette, a két párt elemi hibákat követett el a kampányban, így választási kudarcuk nem meglepetés.

A politikus a Fidesz várható kétharmados többségével kapcsolatban kijelentette, az nem katasztrófa, noha a választási rendszer esetleges megváltoztatása miatt aggályos. Mint mondta, a szisztéma aránytalanításával a Fidesz hosszú időre bebetonozhatja hatalmát, de a kis pártok kiszorítása végső soron az MSZP-nek is érdeke lehet.

"Sportszerűtlen MSZP"

Pető Iván sportszerűtlennek nevezte, hogy az MSZP a napokban olyan hirdetéseket tett közzé, amelyek azt sugallják: az LMP a szocialista jelölteket támogatja a második fordulóban. Szerinte kétséges, hogy az LMP szavazói valóban készek lennének-e az MSZP-re voksolni, a kérdés azonban felesleges - folytatta -, mivel a választás eldőlt, és a szocialistáknak csak a két angyalföldi választókerületben van esélyük nyerni.

Kérdésre válaszolva a szabad demokraták egykori elnöke minősíthetetlennek nevezte a rendőrség 2006. október 23-i fellépését, mondván "ahol puhának kellett volna lenni, ott kemények voltak, ahol keménynek kellett volna lenni, ott puhák". Mint mondta, egy konszolidált nyugati demokráciában "több embert vertek volna meg", de nem hagyták volna elfajulni a zavargásokat, a magyar rendőrség azonban először találta szembe magát hasonló feladattal.

Karácsony Gergely, az LMP kampányfőnöke a rendezvényen elmondta, a választáson annak ellenére taroltak az új pártok, hogy nemcsak a parlamenti küszöb, hanem a jelöltállítás és a pártfinanszírozás szabályai is akadályozták őket.

LMP: liberálisok is, meg nem is

Hozzáfűzte, az LMP egyik célja az volt, hogy az elmúlt években a társadalomban széles körűvé váló elitellenesség ne alakuljon át demokráciaellenességgé, illetve hogy bizonyítsa: nem csupán a Jobbik lehet a parlamenti pártok alternatívája.

Az LMP kampányfőnöke közölte, bár gazdasági értelemben pártja "nem tekinthető virtigli liberálisnak", abban a tekintetben igen, hogy szabadságpárti és a fiatalok táborában ma a Jobbik ellenpólusa.

"Az MDF megpróbált úgy tenni, mintha új párt lenne"


Lakner Zoltán politológus az MDF és az LMP választási szereplését értékelve elmondta, hogy a demokrata fórum 2004 óta megpróbált úgy tenni, mintha új párt lenne, és folyamatosan a két nagy parlamenti erőt bírálta. A protestpárti szerepre azonban a 2010-re megerősödő LMP alkalmasabbnak bizonyult - tette hozzá.

A Vision Politics elemzője az MSZP-ről szólva úgy vélekedett, a párt elveszítette mozgalmi jellegét, közösségteremtő képességét, és mára alig maradt más üzenete, minthogy a szélsőjobboldal előretörésének, illetve a Fidesz kétharmados többségének veszélyére figyelmeztet.

A Budai Liberális Klub rendezvényen mintegy százan voltak, köztük Kóka János korábbi SZDSZ-elnök és Csillag István egykori gazdasági miniszter.

Címlapról ajánljuk

Lemondott a fideszes képviselő, izgalmas politikai csata jön Budapest mellett

December 20-án időközi önkormányzati választást tartanak Dunakeszi 7. számú választókerületében, miután a körzetet 13 és fél évig képviselő kormánypárti Benkő Tamás lemondott mandátumáról. Bár a városvezetést stabil Fidesz–KDNP többség alkotja, érdekes lesz, hogy miképpen alakultak az erőviszonyok két és fél év után.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Tisza-kormány: véget ért a konfliktusos EU-csúcs, de a legnehezebb viták decemberre maradtak, miközben itthon sorra jönnek a feljelentések

Tisza-kormány: véget ért a konfliktusos EU-csúcs, de a legnehezebb viták decemberre maradtak, miközben itthon sorra jönnek a feljelentések

Péntek este véget ért a brüsszeli EU-csúcs, ahol Magyar Péter szerint sikerült minden fontos kérdésben érvényesíteni a magyar érdekeket: a következő uniós költségvetésben egymilliárd euróval többet kapna Magyarország, az ETS2 bevezetését pedig egy évvel elhalasztanák. A legnehezebb pénzügyi kérdésekben azonban nem volt áttörés, a 2028–2034-es büdzsé vitája holtpontra jutott, a végső döntés decemberben születhet meg. A kormányfő Volodimir Zelenszkijjel is tárgyalt a kárpátaljai magyarok jogairól. Itthon a Kisfaludy-program miatt tett feljelentést a kormány, a közmédiából 2 milliárd forintnyi eszköz tűnt el, a minimálbér jövő évi emelése pedig a tervezett 14 helyett 6 százalék alá csökkenhet. Cikkünk folyamatosan frissül a szombati legfrissebb kormányzati fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×