Infostart.hu
eur:
363.59
usd:
323.69
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál

Nemzetközileg körözött fegyvercsempészt fogtak el Ártándnál

Nemzetközi körözés alatt álló fegyvercsempészt fogtak el az ártándi határátkelőnél a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság és a Bihor Megyei Rendőr-főfelügyelőség csütörtöki közös akciójában.

A román állampolgárságú férfi ellen Olaszországban adtak ki elfogatóparancsot gyilkosság miatt, valamint fegyverek és robbanóanyagok csempészete miatt, ellene a román hatóságok indítanak eljárást - közölte Eugen Boc rendőr ezredes, a Bihor Megyei Rendőr-főfelügyelőség rendészeti igazgatója a két szerv közös munkáját értékelő sajtótájékoztatón Debrecenben.

A Romániából Magyarország felé tartó férfi hamis iratokkal próbálta igazolni magát, emiatt a román határrendészek előállították. A férfi azonosítása után derült ki, hogy nemzetközi körözés alatt áll, így őt később át fogják adni az olasz hatóságoknak. Arról nincs tudomásuk, hogy tagja lenne bármilyen olasz bűnszervezetnek - tette hozzá Eugen Boc.

Fekete Csaba rendőr dandártábornok, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a sajtótájékoztatón elmondta: a Hajdú-Bihar megyei és a romániai Bihar megyei rendészeti szervek közös ellenőrző akciója csütörtökön kora reggeltől délutánig tartott. Az ellenőrzéssel a baleseteket próbálták megelőzni, hiszen azok kockázata a Húsvét előtt Nyugat-Európából tömegesen hazaérkező román vendégmunkások miatt ilyenkor jelentősen nő.

A magyar rendőrség, a vám- és pénzügyőrség, valamint a polgárőrség a közös ellenőrzésben több mint 120 munkatárssal vett részt és kilenc országosan körözött személyt is elfogtak.

A dandártábornok azt is ismertette, hogy a tavalyi év első negyedévéhez képest idén 11 százalékkal csökkent a balesetek száma a megye útjain, kevesebb lett a sérült, és fele annyi sofőrt kaptak ittas vezetésen, mint tavaly ilyenkor. Szomorú azonban - mint mondta -, hogy 2010 első három hónapjában már tízen haltak meg balesetben a megyében, míg tavaly ilyenkor csak nyolcan.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás”, de elégedett

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás”, de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.

Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Az amerikai energiapiac alakulását közvetlen és közvetett tényezők is befolyásolják, Donald Trump pedig elsősorban az utóbbiakra próbálhat hatni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa. Csizmazia Gábor arról is beszélt, hogy az utóbbi időszakban ukrán források a Starlink-rendszer hozzáférésének korlátozására panaszkodtak bizonyos katonai alkalmazások esetében.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Egyre csúnyábban néz ki, ami az amerikai tőzsdéken történik

Egyre csúnyábban néz ki, ami az amerikai tőzsdéken történik

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban vannak a tőzsdék. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt a chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedés elején. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×