Infostart.hu
eur:
363.34
usd:
323.61
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál

Már nyomtatják a szavazólapokat

Elkezdődött az áprilisi országgyűlési választások szavazólapjainak a nyomtatása. A nyomdai költségek várhatóan 600-700 millió forintra rúgnak majd.

Nyolc és fél millió szavazólapot és ugyanennyi borítékot nyomtatnak ki keddig az Állami Nyomdában. A dokumentumok mellett 120 kilométernyi nemzeti színű szalagot és 120 ezer tollat juttatnak el legkésőbb péntekig a megyeszékhelyre, illetve az egyéni választókerületek székhelyére, ahonnan később továbbítják a dokumentumokat a mintegy 11 ezer szavazókörbe.

A szavazólapokat, ahogyan az az ajánlószelvények esetében is történt, többféle biztonsági jellel - például mikroírással és UV-fényt visszaverő festékkel - látják el. Ez utóbbi egyebek mellett a választás évét mutatja az UV-lámpa alatt.

A szavazólapokra összesen 814 egyéni jelölt és 117 területi lista kerül fel. A legkisebb területi listás szavazólapot Somogyban kapják majd a választók - azon csupán négy párt szerepel. A legtöbb párt, szám szerint kilenc, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei listán lesz.

Egy szavazólapból a legkevesebbet, mindössze 35 ezer példányt, Veszprém megyében készítik, a legtöbbet, másfél milliót pedig a fővárosi listából nyomtatják.

A választás nyomdai költsége az Országos Választási Iroda számítása szerint előreláthatóan 600-700 millió forint, ám a végösszeg függ például attól is, hogy a második fordulót hány helyen kell megtartani.

Az országgyűlési választáson a voksolásra jogosult több mint nyolcmillió választópolgár csaknem 11 ezer hazai szavazókörben adhatja le a voksát. Az első szavazók száma valamivel meghaladja a százezer főt. A 88 külképviselet valamelyikében az első fordulóban 8801-en, a második fordulóban ennél kevesebben, 8711-en kívánnak szavazni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Az amerikai energiapiac alakulását közvetlen és közvetett tényezők is befolyásolják, Donald Trump pedig elsősorban az utóbbiakra próbálhat hatni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa. Csizmazia Gábor arról is beszélt, hogy az utóbbi időszakban ukrán források a Starlink-rendszer hozzáférésének korlátozására panaszkodtak bizonyos katonai alkalmazások esetében.

„Kemény és érzelmes vita” Brüsszelben – Magyar Péter már állást foglalt

Egyértelműnek nevezte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben pénteken, hogy mára a szigorú, határozott és hatékony határvédelem és az illegális migránsok azonnali visszaküldése a követendő példa az európai országok többségében.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Egyre csúnyábban néz ki, ami az amerikai tőzsdéken történik

Egyre csúnyábban néz ki, ami az amerikai tőzsdéken történik

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban vannak a tőzsdék. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt a chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedés elején. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×