Infostart.hu
eur:
363.21
usd:
323.71
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál

Tiltakoznak a kaposvári hallgatók az őket ért vádak ellen

Visszautasította a Kaposvári Egyetem hallgatói önkormányzatának elnöke kedden azokat a vádakat, amelyek a sikertelen rektorválasztás kapcsán a hallgatókat érték.

Drégelyi Kiss Endre a 29 fős szenátus két tagjával közösen tartott sajtótájékoztatóján közölte: titkos és demokratikus választás volt, így nem tudja, hogy hallgatótársai miként szavaztak. Egyúttal rágalomnak nevezte, hogy bárki "megvette" volna a szavazatukat, mint ahogy azt a Somogyi Hírlap sugallta.

A megyei napilap cikksorozatában azt valószínűsítette, hogy a szenátusban szavazati joggal rendelkező nyolc hallgatói önkormányzati tag egységesen nemmel szavazott a jelenlegi rektor, a pályázaton egyedüliként indult Babinszky László megválasztására. A múlt szerdai, eredménytelenül zárult rektorválasztáson mindössze egy szavazat volt a különbség: 15-en szavaztak a jelenlegi rektor megválasztása ellen és 14-en mellette.

A keddi sajtótájékoztatón megjelent két oktató durva támadásnak minősítette a hallgatókat ért vádakat. Balogh László, a gazdaságtudományi kar dékánja, valamint Szávai Ferenc, a Corvinus Egyetem és a Kaposvári Egyetem oktatója egyértelművé tette, hogy védelmébe veszi a hallgatókat képviselő szenátusi tagokat.

A sajtótájékoztatón csaknem száz hallgató és oktató is megjelent. Elsőként az oktatók kérdezték a velük szemben ülőket, sérelmezve egyebek mellett a hallgatók viselkedését, a tanuláshoz való hozzáállását, és kifogásolták, hogy a rektor megkerülésével hívták össze a sajtótájékoztatót.

A rektori poszt betöltésére új pályázatot írnak ki. Az egyetem ügyeiről megbízatása lejártáig - 2010. június 30-ig - Babinszky László dönt, aki a történtek után három hétre szabadságra ment, s erre az időre az általános rektorhelyettes helyett a tudományos rektorhelyettest bízta meg az egyetem vezetésével.

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Az amerikai energiapiac alakulását közvetlen és közvetett tényezők is befolyásolják, Donald Trump pedig elsősorban az utóbbiakra próbálhat hatni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa. Csizmazia Gábor arról is beszélt, hogy az utóbbi időszakban ukrán források a Starlink-rendszer hozzáférésének korlátozására panaszkodtak bizonyos katonai alkalmazások esetében.

„Kemény és érzelmes vita” Brüsszelben – Magyar Péter már állást foglalt

Egyértelműnek nevezte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben pénteken, hogy mára a szigorú, határozott és hatékony határvédelem és az illegális migránsok azonnali visszaküldése a követendő példa az európai országok többségében.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Az oroszok bejelentették Dobropillja elfoglalását, Putyin Leó pápával beszélt telefonon – Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

Az oroszok bejelentették Dobropillja elfoglalását, Putyin Leó pápával beszélt telefonon – Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

Az orosz hadsereg bejelentette, hogy elfoglalták a Donyeck megyei ukrán erődvárost, Dobropillját. Vlagyimir Putyin orosz elnök graulált a hadseregnek, egyben arról beszélt, hogy tervük egy biztonsági zóna létrehozása az ukrán-orosz közös határoknál. Erről a Kijevvel való esetleges béketárgyalások során sem alkudoznának. Putyin pénteken telefonon beszélt a műtétje után kórházban lábadozó XIV. Leó pápával. A katolikus egyházfő azt kérte az orosz elnöktől, hogy segítse a segélyszállítmányok eljutását a megszállt ukrán városba, Oleksibe, ahol az élelmiszerhiány miatt humanitárius válság alakult ki. Az orosz elnök a Kreml szerint beleegyezett a kérés teljesítésébe. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×